Nem vetíthetik Németországban a kannibálfilmet

Egy német bíróság pénteken ideiglenes hatállyal úgy rendelkezett, hogy nem vetíthetik a német mozikban a rotenburgi kannibálról szóló Rohtenburg című filmet, mert azzal sértik a helyi kannibál, Armin Meiwes jogait.

A film a Rotenburg városnév kis megcsavarásával, Rohtenburg címmel vetítették volna, a roh (nyers) szóval utalva a témára. A német-amerikai koprodukcióban Martin Weisz berlini rendező által elkészített filmben egy amerikai diáklány jár az emberevő nyomában, a helyszínek eredetiek, a műfaj: horror.

A Németországot elképesztő esetben Armin Meiwes rotenburgi polgár interneten keresett partnert, olyat, aki meg akar halni, s azt sem bánja, ha húsát nyersen elfogyasztják. Egy 43 éves berlini mérnök személyében akadt jelentkező, akit aztán Meiwes leszúrt, s nemiszerve levágásával és megsütésével megspékelt, hosszadalmas és keserves, lefilmezett agónia után a másvilágra küldött.

Armin Meiwes azonban úgy vélte, hogy megsértik emberi jogait, s a bíróság neki adott igazat. A filmen látható történet ugyanis 88 ponton egyezik Meiwes életének epizódjaival, míg a Rohtenburg főszereplője, Thomas Kretschmann egy lapnak úgy nyilatkozott, hogy a történet kitalált, csak "néhány tényt használtak fel Meiwes életéből".

A 44 éves, ápolt külsejű, teljesen normálisnak látszó Armin Meiwes jelenleg is bíróság előtt áll, az első perében hozott ítéletet (nyolc és fél év elzárás emberölésért) a legfelsőbb bíróság hatálytalanította, s újratárgyalást rendelt el. A Rohtenburg gyártója és forgalmazója tiltakozott a bírósági határozat ellen, s minden követ meg akar mozgatni az esetleges végleges betiltás megakadályozása érdekében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31