Nem tiltják be a Farkasok völgyét

MTI
A német mozikban két hónapja játszott Farkasok völgye című török akciófilm nézőinek korhatárát 18 évre emelte meg az illetékes fórum (FSK), de sokan legszívesebben levették volna a műsorról a filmet.

A Farkasok völgye azóta borzolja a kedélyeket, amióta csak elkezdték vetítetni. Főhőse, a hazafiság által hajtott Rambó-szerű titkos ügynök olyan fanatikusan küzd Észak-Irakban az amerikai katonák ellen, hogy az sokak - köztük Edmund Stiber bajor miniszterelnök - bírálatát kiváltotta, mert úgy látják, hogy a film alkalmas az egész Nyugat elleni gyűlölet szítására.

A megtekintési korhatárt egyszer már 18 évben határozták meg, de aztán leszállították 16-ra. Most megint 18 év, és ezen most már csak a közigazgatási bíróság változtathat.

Közben a producer, Raci Sasmaz "röhög a markába", illetve amikor a nyilvánosság előtt beszél, azt mondja, hogy az FSK döntése "nem igazán fontos". A fontos az, hogy a filmet továbbra is játszhassák a mozik.

A Farkasok völgyét eddig kilenc tartományban négy és fél millióan látták.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17