Terroristának nézték A 93-as járat terroristáját

2006.04.27. 16:20
Nem kapott amerikai vízumot az a színész, aki A United 93-as című filmben az arab géprablók vezetőjét alakítja, így nem lehetett ott a produkció díszbemutatóján. Lewis Alsamari iraki származású, ezért az amerikai hatóságok biztonsági kockázatnak tekintették a beengedését az országba. Az sem számított, hogy Alsamari tíz éve Londonban él és egy amerikai film egyik főszereplője.

A United 93-as annak a repülőnek a történetét meséli el, amit 2001. szeptember 11-én a Fehér Háznak vezettek volna a terroristák, deaz utasok ezt megakadályozták, s végül a gép lezuhant. Az amerikai kritika szuperlatívuszokban mesél a műről, kiemelve, hogy pátosz nélkül, de szívbemarkolóan mutatja be a végzetes órák történéseit. Egy kanadai lap viszont úgy aposztrofálja A United 93-ast, hogy "a világ egyik legjobb filmje, amit senki nem akar majd megnézni", arra utalva ezzel, hogy a produkció túlságosan megrázó az amerikai közönség számára. Az első adatok azonban arra utalnak, hogy a film sikeres lesz, mert egyre több amerikai hajlandó szembenézni a tragédiával.