Fehér tenyérért Aranyszem

2006.11.20. 10:39
A harmadik alkalommal megrendezett Aranyszem Fesztiválon az év operatőre 2006 díjat Nagy András, a Fehér tenyér operatőre vehette át Koltai Lajostól és Kende Jánostól szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A négynapos megmérettetésre 120 film érkezett, a záróünnepségen tizenöt kategóriában osztottak díjakat. A játékfilmek között Lajos Tamás Emelet című munkája kapta az első díjat. Kisjátékfilmben Erdély Mátyás Türelem, koprodukció, nemzetközi filmek kategóriában Pohárnok Gergely a Taxidermia című alkotásért kapott elismerést.

Hírmagazin műfajban Csendes Csaba Diplomás roma lány, közművelődési sorozatok kategóriában Csincsi Zoltán Leonardo, televíziós sorozatban Dala István Szerelmes földrajz, zenés klip kategóriában Garas Dániel Belga: szerelem, zenés filmek műfajban pedig László Zsolt Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar című alkotása kapott díjat.

A Legenda-díj elnevezése az idén A forradalom szeme volt. Az elismerést azok operatőrök kapták, akik akkor az utcákon voltak és az eseményeket kamerával rögzítették. Kitüntetettjei Badai János, Burza Árpád, Hildebrand István, Kovács László, Langmár Béla, Mátray Mihály, Mikó József, Tóth János, Vagyóczky Tibor és Zsigmond Vilmos lettek. "Sokan vannak, akik csak az ő képsoraik révén tudják elképzelni, milyen volt az akkori hangulat Budapest utcáin" - mondta el Koltai Lajos.