Drágul a jegy, csökken a nézettség

2006.11.27. 12:28
Tavaly a lakosság 9,76 milliárd forintot költött mozijegyre, míg egy évvel korábban ez 10,86 milliárd forintot tett ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Mozik és filmek adatai 2001-2005 című Kiadványából.

A 9,76 milliárd forint 62 százalékát Budapesten, a legkevesebbet, mindössze 20 millió forintot Nógrád megyében költötték mozijegyre. A KSH kiadványa szerint mind a mozik összbevétele, mind az egy előadásra jutó jegybevétel 2001-2005. között hullámzóan alakult, ám 2001-hez képest mindkettő csökkent. Ez alól kivétel a magyar filmek bevétele, ahol kis mértékű növekedést mértek. Az egy látogatóra jutó jegybevétel viszont évről évre emelkedett, legnagyobb mértékben, 13,5 százalékkal 2001-2002-ben, legkevésbé, 1 százalékkal 2004-2005-ben. Összesen a vizsgált időszakban csaknem 27 százalékkal emelkedett az átlagos mozijegy-ár 636 forintról 807 forintra.