Jagger és Scorsese együtt forgatnak

MTI

Martin Scorsese, a friss Oscar-díjas amerikai filmrendező és Sir Mick Jagger, a Rolling Stones énekese közösen készít filmet a könnyűzene világáról The Long Play címmel.

A történet két barát zeneipari karrierjét követi végig az R and B hőskorától a kortárs hiphopig, azaz a hatvanas évektől a jelenkorig. A tégla című filmért Oscar-díjjal kitüntetett Scorsese rendezi a filmet, a forgatókönyvet alkotótársa, William Mohanan dolgozza át, aki A tégla forgatókönyvéért ugyancsak megkapta az Oscar-szobrocskát vasárnap.

A produceri teendőket ellátó Mick Jagger évek óta készül a filmre a rendezővel, és már korábban is dolgoztak együtt: Scorsese tavaly dokumentumfilmet forgatott a Stones-turné egyik koncertjéről, amelynek helyszíne a többi állomástól eltérően nem óriási stadion, hanem egy néhány száz fős New York-i klub volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31