Maguire nélkül is lesz Pókember

Tobey Maguire nélkül is folytatódnak Pókember szélesvásznú kalandjai, írja a DarkHorizons. "Ez a történet nagyon rég kezdődött, és még hosszú ideig folytatódik is - nyilatkozta egy interjúban Avi Arad, a Pókember 3 producere. - Néhány dolog lezárul, de ezzel nem fejeződik be semmi, Peter Parker története folytatódik, hiszen még fiatal, és a szerelmi szál továbbra is uralja az életét. Nem ez az utolsó Pókember film, ez csak a harmadik." A producer az interjúban azt is megerősítette, hogy az új Pókember-mozi legalább két óra hosszú, így a harmadik rész lesz a sorozat leghosszabb darabja.

Korábban megírtuk, hogy Sam Raimi rendező már a Pókember 4-re gyúr, a Peter Parkert játszó Tobey Maguire viszont múlt héten a WENN-nek megerősítette, hogy nem húzza többé magára a szuperhős feszes ruháját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31