2007. augusztus 29., 17:57 Módosítva: 2009.02.07 11:02
"Kinyomoztuk és kiderült, hogy az Inforg stúdió, a
Tejút című Fliegauf-film produceri irodája vásárolta fel a jegyek nagyrészét" - jelentette az Indexnek Tamás Dorka, a
Moziünnep sajtófőnöke, miután magyar művészfilm-rajongó olvasónk
csüggedten számolt be arról, hogy se a Fliegauf, se a Tarr Béla-filmekre nem tudott jegyet venni már a pénztárnyitáskor sem.
"Megkértük, hogy lehessen pótvetítés - mondta Tamás Dorka -, de ez technikailag nem lehetséges a mozik betelített programja miatt. A Moziünnep szervezőinek kérésére a Művész mozi betesz pótszékeket, és az Inforg stúdió igéretet tett, hogy holnap a fentmaradt jegyeket visszaviszik a pénztárba. A film produceri irodának egyébként joga van ahhoz, hogy ezt tegye, mi nem tehetünk mást, minthogy ezt elfogadjuk. Azt kérjük, hogy ez az egy vetítés ne rontsa el az ünnepet, mert rengeteg közönségtalálkozó, kiegészítőprogram és film várja a közönséget. A Londoni férfiről pedig annyit, hogy volt olyan pillanat egy hónapja, amikor úgy tűnt, hogy szerepel a Moziünnep programjában, de a forgalmazó döntése volt, hogy mégsem. És emiatt a későbbi a
sajtóanyagokban, így a legutóbbiban sem szerepelt a Londoni férfi."
2007. augusztus 29., 16:40 Módosítva: 2009.02.07 11:02

Ötlethiányban szenvednek Hollywood másodvonalbeli horrorfilmesei, ezért egyenesen a mestertől lopnak, ráadásul rosszul, írja a
cinemablend.
Cleve Nettles „War Monkey” munkacímet viselő forgatókönyvében egy földalatti kutatóbázis portása karácsonykor bennreked az épületben. Amíg a tudósok otthon
pulykát sütnek és ajándékokat csomagolnak, a laborban „véletlenül” kiszabadul a hadsereg számára kitenyésztett, hiperintelligens, ám gyilkos kedvű
rhesus makákó, és üldözni kezdi a portást a kihalt folyosókon.
Ez a történetvázlat erősen emlékeztet bennünket Romero egyik korai alkotására, a
Monkey Shines-ra. Ebben az
1988-as horrorban egy mozgássérült férfinek olyan
kismajom segít az otthoni mindennapokban, akibe emberi agysejteket fecskendeztek, így amikor mégis felülkerekedik benne a
vadállati ösztön, félelmetesen intelligens ellenféllé válik a hatalmas házban. Tegnapelőtt arról írtunk,
Rob Zombie mennyire elítéli ezt a fajta szánalmasan béna, csak a pénzről szóló remake-készítést. Tökéletesen megértjük az aggodalmát, hiszen nekünk is
Romero,
Carpenter, és
Wes Craven filmjei jelentik a jó horrort.
2007. augusztus 29., 10:38 Módosítva: 2009.02.07 11:02
Owen Wilson az
öngyilkossági kísérlete után lemondta következő szerepét a
Tropic Thunderben, amit Ben Stiller rendez. „Ben és Owen nyolc közös filmet jegyeznek, és Owen alig várja, hogy újra együtt dolgozzanak, de ezt a filmet kihagyja" – idézi névtelen informátorát a Variety. A színész szeptember közepén csatlakozott volna egy hétre a stábhoz a hawaii forgatásra, ahol már hat hete forgatnak Jack Blackkel, Robert Downey Juniorral és Nick Nolte-val. (
via Variety)
2007. augusztus 29., 10:11 Módosítva: 2009.02.07 11:02
Fent van a neten a Kálomista Gábor producelte film, a
Zuhanórepülés három részlete, írta ma a Blikk.
"Cannes-ból szerezték meg az angol feliratos verziókat" - erősítette meg Kálomista az Indexnek, hogy a fesztivál filmpiacrészéről származnak álláspontja szerint a videók, de ezt már tegnap elmondta az RTL Klub reggeli adásában is. Itt a borzalmas hangú műsorvezetőnő, Dombóvári Vanda ejnye-bejnyézve még ismételgette is a vendége szavait:
"Az alvilágról forgattatok? Ti aztán jól belenyúltatok a darázsfészekbe!".
A film beharangozása szerint egyébként a Zuhanórepülés úgy mutatja be a magyar alvilágot, "ahogy még sosem volt", bár a
plakátja alsóbb képein a legsablonosabb maffiajelenetek láthatóak: drogátadás a garázsban, rendőrök gépfegyverrel, ilyesmik. Vissza a filmrészletekre:
"Hát, itt kokaint meg jointot szívnak felváltva, majd hárman szexelnek, miután lebukott Nagy akárki, hogy megcsalja Dorkát a raktárban egy nemtudomkivel. Van cickó, meg nyalifali" - kommentálja a filmet a mellettem ülő Nóra, akit reggeli előtt kicsit sokkoltak is a részletek. Gryllus Dorka partnerei egyébként nem ismeretlenek: Nagy Zsolt a Szezon című Török-filmben futott be, Parti Nóra meg az Egy bolond százat csinálban égette magát.
"Szerintem ez annak az előszele, hogy valakik készülnek, hogy az egész filmet feltegyék az internetre. Ebben verseny van az internetes tolvajok között" - mondta még nekünk a producer. Persze híreink szerint a filmet támogató csatorna maga tette fel a részleteket, erről annyit mondott:
"Nem hiszem, hogy az RTL Klub volt, mert ő partner a filmben, és nem áll érdekében a film gyengítése." A Zuhanórepülés szeptember 13-án kerül mozikba. Akár reklám, akár nem, nézzük meg a részleteket, hogy jók-e:
Tovább
Rovataink a Facebookon