Elcseszték a beszaratós finnugor horrort - Moziünnep

Tai Pan után én is eljutottam a Moziünnepre: a hétvégi világvége hangulatomhoz mindenképpen valami szétcsapós filmet kerestem, de Terry Gilliam Tidelandjétől eltanácsoltak, az új Fliegauf miatt meg ki kellett volna hagynom a feledhetetlen Speak koncertet. Végül a szibériai vámpírfarkasokra ültem be az Uránia alagsorában. A Farkast filmnek csak óvatosan nevezném, a Filmszemlén is a kísérleti kategóriába dugták el, nem véletlenül. Nálam pedig teljesen betette az ajtót, mivel a hűvös Csortos teremben kénytelen voltam fizikailag is átélni, mint érezhetnek a fagyos semmi közepén a rénszarvastenyésztésből élő zürjén és manysi rokonaink.

A film alapanyaga különben lenyűgöző. A füstös szibériai diszkó, az alkoholtól és a fagytól eldeformált arcok, és a rozsdás, szovjet, ipari gépek a havas tájban már önmagában elég kísértetiesek, és ha ehhez még hozzávesszük az ottani természeti népek természetfeletti legendáit, isteni beszaratós finnugor horrormesét lehetett volna kanyarintani ebből. Sokkal több vér sem kellett volna hozzá. Ehelyett mit kaptunk? Farkasos filmet egy szál farkas nélkül, ahogy Hajni kollegina szemfülesen megjegyezte. Az igazán ütős részeket, például amikor Nyikolaj Szergejevics kivonul az erdőbe, hogy a vérszomjas farkasokkal tanácskozzon, sajnos Haggyállógva Vászkás narrációval oldották meg. Nagy kár érte, mert a Farkas egy-két képe így is makacsul ráégett a retinámra. (5/2)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32