Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Rozsomák nem tombolhat egyedül

2007.09.14. 03:28

Hugh Jackman segítőtársat kap a készülő Wolverine-ben: Gambit, a robbanó kártyákat dobáló tolvaj csillapítja majd le a verekedős mutánst. Rozsomák (az X-Men filmekben ki tudja miért: Farkas) önálló mozija azt az időszakot mutatja be, amikor Logan még a kanadai kormány ügynöke volt, és az "X-fegyver projekt" során minden csontját törhetetlen adamantiumra cserélték. Ugyanebben a katonai kísérletben turbózták fel Rozsomák örök ellenfelét, Kadrfogút is, így most végre megtudhatjuk, tényleg egy balul sikerült berlini akció miatt lettek-e halálos ellenségek az egykori bajtársak.

Rozsomák eredettörténete a harmadik X-Men film sikere után kapott zöld utat. Rendezőnek a Tsotsiért díjakkal elhalmazott Gavin Hoodot kérték fel. A szereposztásról még nem sokat tudni, egyedül a Rozsomák fémkarmait beültető tudós kiléte látszik biztosnak, hiszen őt már az X-Men 2-ben is Brian Cox játszotta. A forgatás novemberben kezdődik Sydneyben, Bemutató valamikor 2009-ben. (via theXverse.com)