Anilogue - Irány Irán!
Csütörtök este mutatták be az Anilogue animációs fesztiválon a Persepolist, amit a vetítés végén állva tapsolt meg a közönség. Teljesen jogosan. Az iráni diákévei után Ausztriába, majd Párizsba kerülő Marjane története egyszerre vidám és sziporkázóan humoros és szívbemarkolóan szomorú. És férfiszemmel nézve csak egyszer csap át nyáltengerbe, de akkor nagyon.
Érdekes volt látni, hogy egy tizenéves iráni kiscsaj miként próbálja értelmezni az őt körülvevő zűrzavaros világot. Náluk az iskolában az számít menő arcnak, akinek az apja a leghosszabb börtönbüntetést kapta. Kincset ér a trapéznadrág, és a Michael Jackson-kitűző, de Abbát hallgatni már ciki. Marjane a feketepiacon szerzi be az Iron Maiden kazettáját - pedig kevesebbért is kivégeztek embereket a 79-es iszlám forradalom utáni Teheránban.
A kedvenceim az Irán 20. századi történelmét elmesélő képsorok voltak. Ezeket a készítők a Magyar népmesékhez hasonló stílusban (pl. kar nélküli szereplőket felvonultatva) mutatták be.
A film második felét, ami Marjane felnőtté válásáról szól, már jóval keserűbbnek éreztem. Márzsit a szülei ausztriai gimnáziumba íratják, ahol rossz társaságba keveredik, és elkezd lefelé csúszni a lejtőn. Nem találja a helyét, az ottaniak szemében ő csak egy barbár idegen. Az első szerelem, és az azt követő nagy csalódás sajnos elviszi a játékidő egyharmadát a sok elnyújtott, szomorkodós jelenetével. Egyedül itt éreztem azt, hogy a kevesebb több lenne, mert még egy hegedűvinnyogásra lassan lehulló falevél az esőben, és az egész nézőtér érfelvágós emóvá változik.
Marjane Satrapi saját élményein alapuló képregényéből készítette ezt az egyszerű látványvilágával is lehengerlő animációs filmet. A Persepolis Cannes-ban már díjat nyert, legjobb külföldi film és legjobb animációs film kategóriában indul az Oscarért. Vasárnap, az Anilogue zárónapján 15:00-tól még megtekinthető az Urániában, jövő héten pedig több mozi is vetíti majd.
Érdekes volt látni, hogy egy tizenéves iráni kiscsaj miként próbálja értelmezni az őt körülvevő zűrzavaros világot. Náluk az iskolában az számít menő arcnak, akinek az apja a leghosszabb börtönbüntetést kapta. Kincset ér a trapéznadrág, és a Michael Jackson-kitűző, de Abbát hallgatni már ciki. Marjane a feketepiacon szerzi be az Iron Maiden kazettáját - pedig kevesebbért is kivégeztek embereket a 79-es iszlám forradalom utáni Teheránban.
A kedvenceim az Irán 20. századi történelmét elmesélő képsorok voltak. Ezeket a készítők a Magyar népmesékhez hasonló stílusban (pl. kar nélküli szereplőket felvonultatva) mutatták be.
A film második felét, ami Marjane felnőtté válásáról szól, már jóval keserűbbnek éreztem. Márzsit a szülei ausztriai gimnáziumba íratják, ahol rossz társaságba keveredik, és elkezd lefelé csúszni a lejtőn. Nem találja a helyét, az ottaniak szemében ő csak egy barbár idegen. Az első szerelem, és az azt követő nagy csalódás sajnos elviszi a játékidő egyharmadát a sok elnyújtott, szomorkodós jelenetével. Egyedül itt éreztem azt, hogy a kevesebb több lenne, mert még egy hegedűvinnyogásra lassan lehulló falevél az esőben, és az egész nézőtér érfelvágós emóvá változik.
Marjane Satrapi saját élményein alapuló képregényéből készítette ezt az egyszerű látványvilágával is lehengerlő animációs filmet. A Persepolis Cannes-ban már díjat nyert, legjobb külföldi film és legjobb animációs film kategóriában indul az Oscarért. Vasárnap, az Anilogue zárónapján 15:00-tól még megtekinthető az Urániában, jövő héten pedig több mozi is vetíti majd.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
