Nagy Zsolt a Shooting Star

2007.12.11. 10:26


A Zuhanórepülésben, Novák Erik filmjében nyújtott elsöprő alakításáért esett az 58. Berlini Filmfesztivál erre a célra létrehozott zsűrijének a választása Nagy Zsoltra. A Krétakör Színház tagját korábban a Kontrollban, a Szezonban és az Overnightban láthattuk, és Goda Krisztina új játékfilmje, a márciustól forgatandó Kaméleon egyik főszerepét bízta rá, írta a Filmunió.

Berlinben háromnapos eseménysorozaton mutatja be az EFP a filmszakmának, valamint a legnagyobb színészügynökségek és a nemzetközi sajtó képviselőinek. Az elmúlt években többek között Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl és Ludivine Sagnier pályafutásának is jelentős állomása volt a berlini Shooting Stars program.

A beválasztott színészek között találhatjuk Robert Redford Gyávák és hősök című filmjéből a brit Andrew Garfiled és a cannes-i Arany Pálmás és Európa Filmdíjas 4 hónap, 3 nap, 2 nap című filmj főszereplőjét, Anamaria Marinca román színésznőt is. Az elmúlt években Miklós Marcell, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella és legutóbb Nagy Péter mutatkozott be a berlini filmfesztiválon.

A jelöltek közül a világ legsikeresebb operatőreinek egyike, Michael Ballhaus, Fassbinder, Coppola és Scorsese alkotótársa, által elnökölt zsűri választotta ki, amiben Lucy Russell, a Rohmer és Ozon filmjeiből ismert brit színésznő, Vibeke Windelov, a világhírű Lars von Trier producere, Beatrice Kruger olasz casting direktor, akinek nevéhez az Ocean’s Twelve és a Casino Royale szereplőinek válogatása fűződik, valamint Derek Power az európai tehetségekre szakosodott művész ügynökség vezetője vett részt.