Hová tűnt Sas Tamás? Döntse el most, ki nyerje a 2008-as filmszemlét

2007.12.20. 17:24

A legnagyobb meglepetés, hogy nincs a versenyfilmek között Sas Tamás 9 és fél randi című filmje, pedig az idei filmszemlén versenyzett még az S.O.S. szerelem. Mindenki nagy szerencséjére nem került be Gerencsér Tamás bulvármozija, a Holnap történt a versenybe. (Teljes lista a filmhu-n)

Az idén nyáron három outsider is leforgatta első játékfilmjét, Fazakas Péter (Para), Alföldi Róbert (A nyugalom) és Till Attila (Pánik) közül utóbbi kettő kész is lett. Almási Tamás Franco Neróval forgatott játékfilmje, a Márió, a varázsló, ahogy Dettre Gábor Tablója, amit idén is megpróbálnak bemutatni.

Nagyobb pénzösszeget teszünk arra, hogy a fődíj Fliegauf és Mundruczó között dől el, ha a szokásos díjazási metódust nem rúgja fel Herendi Gábor. Fliegauf Benedek Locarnóban díjat nyert alkotásával, a Tejúttal versenyez, míg Mundruczó Kornél a Deltával, ami Bertók Lajos halálakor úgy tűnt, nem készül el. Nem volt egyszerű befejezni Tolnai Szabolcs Fövenyóráját sem, amikor Szerbia és Montenegró kettévált, ami magával vonta a szerb koprodukciós fél pénzét folyósító minisztérium megszűnését.

Idén már bemutatták a versenyfilmek jelentős részét: Török Ferenc Overnight, Szomjas György 56-os filmje, A Nap utcai fiúk, Novák Erik drogos akciómozija, a Zuhanórepülés, az alig néhány száz nézőt érdeklő Hajdu Szabolcs-film, az Off Hollywood, Ragályi Elemér Nincs kegyelemje vagy Koltai Róbert Megy a gőzöse. Ahogy láthattuk már a Lányokat is Faur Annától, akinek rendező szakos osztálytársa, Gigor Attila is bekerült A nyomozóval.

Rengeteg időt, energiát és pénzt megtakarítunk azzal, hogy most megszavazzuk a legjobbat. Az így megspórolt összeget fordítsuk magyar művész- és bulvárfilmek támogatására.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön