Beáta, Izolda, Lea
1 °C
17 °C

Nem jártunk a Nájlongitár forgatásán

2008.12.02. 20:02

Miután megírtuk, hogy a Meseutót és a Hippolytot rendező Kabay Barna producer előző filmjének, a Papírkutyáknak sem fizette ki még az egész stábját, de belekezdett az új, szintén állami támogatásból készült Nájlongitár című filmjének forgatásába, sőt rockerarcokat toborzott statisztáknak a wiwen, talán mi lettünk az egyetlen újság, amit nem hívtak meg e héten a forgatásra. Kiheverjük, hisz jártunk már így a Kis Vukkal is tavaly decemberben, de akkor sem adtuk fel a tájékoztatást, most sem tesszük.

"A Nájlongitár hasonlít az eddigi filmjeimhez, hisz ebben is fontos szerepet kap a humor és a szerelem, ugyanakkor stílusában egészen más - mondta Kabay az MTI-nek. - A film a (kiöregedett) rockerek világában játszódik, így szereplői sokkal szabadabban élik ki érzelmeiket, mint a remake-ekben előforduló figurák." A Nájlongitár forgatókönyvírója, Litkai Gergely elmondta: "A kölcsönkért kastély történetét kellett volna mai környezetbe átültetni, ám végül úgy alakult, hogy egy teljesen önálló, eredeti anyagot raktunk össze". (via MTI)

Hangulatfestésért a filmhu-hoz fordulunk: "A Wigwam rockklubban áll össze a banda főleg a fotósok kedvéért, de előtte még leforog egy jelenet, amelyben Stefanovics Angéla pofonvágja Kolovratnik Krisztiánt. A cölöpvárra emlékeztető helyen az egyik sarokba terelve ülnek a statiszták. A felvétel után a színpadon a fotósok kedvéért feltűnik a Gesztesi Károly-Bajor Imre-Kálloy Molnár Péter-Czapkó Antal alkotta együttes, a menedzsert alakító Rudolf Péterrel, és rockosnak gondolt pózokba vágja magát.

"Fogjatok le hangokat a gitárnyakon!" - halljuk az instrukciót, és a banda két szólógitárral elkezd rockosan mozogni, miközben felcsendül a Berkes Gábor által írt egyik rockdal - Bajor tátog, villognak a vakuk. Az ücsörgő statiszták (akiktől kifejezetten megkövetelték a rockos ízlésorientációt) is most hallják először a dalt, kérdésünkre ("Hogy tetszett a zene?") visszakérdeznek: "Őszintén?". A 20-25, többek közt az iwiw-en is toborzott rocker szerepe a koncerten őrjöngő tömeg megformálása volt."

Oroszlán Szonja nem ért rá a Valami Amerika 2 miatt, most Stefanovics Angéla a szőke nő. Másik két fiatal: Kolovratnik Krisztián és Kerekes Vica.




 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!