Bernadett
-2 °C
12 °C

Januárban sem láthatjuk a szlovák Báthory-horrort

2008.12.17. 17:30

A Budapest Film tegnap törölte a január 1-jére tervezett Báthory-premiert, és egyelőre nem tudni, más hazai forgalmazónak kell-e a botrányos körülmények között forgatott koprodukicós horror, Kelet-Európa legdrágább filmje. "Társaságunk 2006 óta rendelkezett a film magyarországi jogaival, a mozibemutatót többszöri halasztás után a fent említett időpontra tűztük ki. A bemutató körülményeivel kapcsolatos véleménykülönbségeinkről az elmúlt hónapokban folyamatos tárgyalásokat folytattuk az eredeti jogtulajdonossal. Megállapodásra azonban legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem tudtunk jutni, így a szerződés az eredeti jogtulajdonos és a Budapest Film Kft. között megszűnt" - áll a Budapest Film közleményében.

A hárommilliárd forintból készült Báthory-film körül korábban is voltak botrányok. A cseh és szlovák producerek az eredeti tervekkel ellentétben Magyarország helyett Csehországban és Szlovákiában forgattak, így nem maradtak magyar színészek a filmben. A sorozatos perek, az elmaradt fizetések, a Csehországban ellopott kópiák, és a maximalista szlovák rendező (Juraj Jakubisko) miatt az egyik magyar társproducer, Berger József már korábban kiszállt a filmből. A másik magyar társproducere, Miskolczi Péter, az Eurofilm Stúdió vezetője is csak 10 százalékát állta a produkciónak: "Kende János volt az egyik kameraman, Patkós Júlia a díszlettervező. Rajtuk kívül a stábban a maszkmester és a fodrász volt egyedül magyar" - mondta még nyáron Miskolczi.

Báthory grófnőt a Halottnak a csók című sorozat főszereplője, Anna Friel alakítja, II. Mátyást pedig Franco Nero. Még a Guardian újságírója si meglepődött, hogy a szlovákok nem a Bathoryt nevezték Oscar-díjra, mivel "a film nem elég nemzeti".

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!