Vranik Roland nem akart tök átlagos apokalipszis-filmet
- Kifolyt egy üveg ásványvíz a notebookomra, mert nem láttam, amikor a szemlebüfés csaj teker egyet a kupakon, csak bedobtam az üveget a táskámba, estére elveszett a sajtóbelépőm, az egyik film előtt még megmutattam, a farzsebembe raktam a ruhatári biléta mellé, legközelebb meg már nem volt sehol. Nehéz az első szemlém a sok hétvégi bénázástól, de azért folytatom a blogolást:
- "Cannes-i nagydíjat, Oscart és 300 000 nézőt várunk" - viccelődött az Adás stábja: Vranik Roland rendező és Pohárnok Gergely operatőr, pedig az új filmjük nélkülözi a Fekete kefe könnyedségét, halálosan komoly dologról szól: mi történik, ha elsötétül minden monitor? A poszt-apokaliptikus témát a Mad Max és a Fallout óta imádom, így miután elolvastam az Adás tartalmát, egy magyar Legenda vagyok-ot vártam: cigivel és konzervvel seftelő túlélőkkel, meg vízkészletet fosztogató zombikkal. Vranik Roland viszont egyetlen családra fókuszált, és hullából is csak néhány volt, a film mégis működött: bemutatta, hogy a tévé nélküli világ kínhalál az információs társadalomban szocializálódottaknak (legjobb jelenet: az egyik főszereplő tévé alakú lyukat vág a kerítésbe, csak hogy nézhessen valamit).
Pohárnok Gergely és Vranik Roland (fotó: Barakonyi Szabolcs)"Nem akartam tök átlagos apokalipszis-filmet forgatni, amiben a harmadik világháború után minden szétesik - mondta a vetítés után a rendező, aki igazából meg sem indokolta a világvégét, csak a következményekre fókuszált. - Az ötlet egy BBC-sorozatból jött, amiben elvették a család tévéjét. A mama gyógyszerfüggő lett, a papa alkoholista, a gyerekek meg az utcán tengődtek. Ilyesmit akartam én is." A film igazából akárhol játszódhatna, van benne Budapestet idéző lepukkant bérház, és tengerparti kockanyaraló is. "Olyan várost akartunk, aminek nincs identitása, nem tudja a néző egyből beazonosítani - mesélt a helyszínválasztásról a rendező - Palermo és Tiblisi is szóba került, végül Konstanca mellett döntöttünk." Helyesen. Ha Oscart és Aranypálmát nem is kap az Adás, Aranyorsót mindenképpen érdemel!
-
A szemlén az is kiderült, posztnukleáris hangulathoz nem kell Konstanzáig utazni. Elég 10 éven át lejárt szavatosságú nyersanyaggal filmezni a Dunán, ahogy azt Nemes Gyula tette, így született meg a 20 perces Letűnt világ. "Nem úgy csináltam dokumentumfilmet, hogy egy öreget beállítottunk a kamera elé, hogy na akkor most mondja el a Kopaszi-gát történetét" - indokolta a bemutató után Nemes, miért maradhatott ki a szemle versenyprogramjából. Azért hozzátette, más műfajban is kipróbálná magát: "Megérett az idő egy igazi anarchista-terrorista vígjátékra."
- A kiemelt információs vetítések közül mindenképpen ajánlom a Díjazott animációs filmek-blokkot. Láthatjuk Horváth Mária Hogyan telt a gyermekkorom című Magyar népmesék-epizódját, A világlátott egérkét Nagy Lajostól és Szilágyi Varga Zoltántól, meg kedvencemet: M. Tóth Géza Ergóját, ami a teremtés és a pusztítás örök körforgását mutatja be két mocsárlakó manóval. Szilágyi Varga Zoltán másik rajzfilmje, a Jegyzőkönyv Mansfeld Péter kivégzését elvont módon közelíti, Ducki Tomek Életvonala pedig a vérgőzös kommunizmusnál is bizarrabb világot tár elénk: egy szerelmes(?) fogaskerék-lány és egy fogaskerék-fiú a végtelenbe gurul. Alexei Alexeev HUHU-jában néhány vicces bagoly bénázik, de a kábé 25 fős szombati közönségnek a blokk utolsó kisfilmje, az erdőben zenélő állatokról szóló KJFG No.5 tetszett. Ezt a doboló nyúlfarknyi (haha) animációs filmet minden néző imádta, néhányan a teremből kifelé menet ugyanolyan hülyén kezdtek vonyítani, mint a rajzfilmbeli farkas.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
