Leforgatták a Szelíd motorosok folytatását

Bár a 69-es kultfilm végén a két főszereplőt egy rossz LSD-trip után lelövik, azóta többen megpróbálták elkészíteni a folytatást. Ez Dennis Hoppernek és Peter Fondának sem sikerült, de negyven évvel az eredeti után egy ügyvéd összehozta az eredeti alkotók nélkül. Az Easy Rider: The Ride Back Peter Fonda figurájának családi hátterét mutatja be a 40-es évektől a jelenig. „Ütős zene kell bele, és király motorok. Szerintem sok embernek bejön majd” – nyilatkozta korábban a műről a hatvanéves Phil Pitzer, akinek ez az első ilyen munkája, és nemcsak a forgatókönyvet írta, hanem szerepel is a filmben.

A második részt, ami elsősorban Fonda karakterének motorozó öccséről és a húgáról szól, szeptember végén mutatják be Amerikában. A rendező Dustin Rikert, akinek a korábbi hat filmjére a tízből két-három csillagot szavazott meg a közönség az IMDb-n. A költségvetést egy 2005-ös interjú szerint tízmillió dollárosra tervezték, és a minőségből a már közzétett dvd-borító hátoldala ad kis kóstolót (további gyöngyszemek a hivatalos oldal galériájában):

Ha a szentségtöréstől eltekintünk, akkor ennél csak az lehetett volna viccesebb, ha a folytatást az a transzendentális meditációban utazó ingatlanügynök készítteti el, aki egy időre a jogokat is megszerezte. Abban a verzióban a motorosok útja a producer tulajdonában álló meditációs központba vezetett volna, ahol aztán Maharishi Mahesh Yogi tanításaiban részesülhettek volna. (via Contactmusic & Cinematical)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58