Bevonult a börtönbe Wesley Snipes

2010.12.10. 08:20
1211442

Wesley Snipes filmszínész csütörtökön bevonult egy pennsylvaniai közepes biztonsági fokozatú börtönbe, hogy megkezdje hároméves szabadságvesztése letöltését.

A Penge-filmek sztárját 2008-ban ítélték el, mert 1999 és 2001 között nem adott le adóbevallást,és így 15 millió dollárral károsította meg az államot. Snipes fellebbezett a döntés ellen, de a bíróság nem volt hajlandó újratárgyalni az ügyet.

Snipes azzal védekezett, hogy a tanácsadójára hallgatva nem fizette be azt az adót, amit az adott évek alatt megkeresett, 40 millió dolláros jövedelme után kellett volna bevallania.

A 48 éves színész a Lewis Run-i McKean Szövetségi Korrekciós Intézet rabja. Ügyvédje a legfelsőbb bírósághoz fellebbezett.

Snipes a börtönbe vonulását megelőzően, Larry King műsorában a CNN-en erősen kifogásolta, hogy a média az üggyel kapcsolatban úgy állította őt be, mintha egy adócsaló szervezet szellemi irányítója lenne.
Az ügyben illetékes esküdtszék egyébként elhitte azt az érvelést, hogy Snipes adótanácsadói megtévesztésének áldozatává vált és februárban csak szabálysértésben találta vétkesnek. Az adócsalás és az összeesküvés vádja alól azonban felmentette a filmsztárt, akinek ügyvédjei szerint a védencükre kiszabott büntetés figyelmen kívül hagyja a testület ítéletét.

A műsorban felolvasták az egyik esküdt, Frank Tuttle írásos nyilatkozatát arról, hogy a 12 fős társadalmi ítélkező testületből hárman már a tárgyalás előtt meg voltak győződve Snipes bűnösségéről.