Gyilkos mentős Rába Roland

Humoros, sötét és groteszk hangulatú első, Isteni műszak című filmjére készül Bodzsár Márk, aki forgatókönyvével elnyerte a berlini Nipkow-ösztöndíjat. Korábban Mundruczó Kornél, Bogdán Árpád, Kenyeres Bálint és Fliegauf Benedek is elnyerte ezt az ösztöndíjat.

A 90-es években játszódó film kerettörténete a balkáni háború és az eutanáziabiznisz: egy Szarajevóból, a szerb seregből dezertálva Budapestre menekülő srác, Milán mentősnek áll, de két fura, kattant alak lesz társa. Rába Roland alakítja az orvost, Keresztes Tamás pedig a copfos sofőrt, a naiv főszereplőt pedig Ötvös Zoltán. Bodzsár Márk jól válogatta össze, ez a videóból is kiderül.

A forgatókönyv megtörtént eseményekből kiindulva három mentős hétköznapjait meséli el, akik munkájuk során az életmentés euforikus pillanatai mellett az illegális eutanáziát is gyakorolják. Időnként istent játszanak, önkényesen döntve élet-halál kérdésekben.

A fiú rádöbben, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége lenne, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Az Isteni műszak forgatását a rendező 2011 őszére tervezi.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59