A Csúcshatás a pénztárakban is igazolta címét

A Csúcshatás című akcióthrillerre kelt el a legtöbb jegy a hét végén az észak-amerikai mozikban. A péntektől vasárnapig befolyt teljes jegybevétel azonban az előző év azonos időszakához hasonlítva tíz százalékos visszaesést mutatott. A Bradley Cooper és Robert De Niro főszereplésével készült Csúcshatás 19 millió dollárt (3,6 milliárd forintot) hozott a mozikasszákba. A thrillerben egy elfuserált író (Cooper) egy mágikus pirulától szuperokos lesz, ám ez nem mindenkinek tetszik.

A harmadik hete játszott Rango című animáció 15,3 millió dollárral (3 milliárd forinttal) került a második helyre a legjobban kereső filmek hétvégi toplistáján. Harmadikként A Föld inváziója - Csata: Los Angeles című sci-fi futott be 14,6 millió dolláros (2,8 milliárd forintos) jegyeladással.

Az első öt helyezett közé még két új bemutató, Matthew McConaughey Az igazság ára című drámája és a Paul című sci-fi vígjáték jutott be, mindkettő 13 millió dollár (2,5 milliárd forint) feletti bevétellel. Elemzők szerint a tavaly november óta pangó moziforgalom valószínűleg csak a május elején kezdődő nyári moziszezonban tér majd ismét magához.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59