Az agyműtéttől kiakadt a korhatár bizottság

A Magyar Televízió a korhatári besorolás módosítása miatt elhalasztja Mátyássy Áron új tévéfilmje, a Tanár úr kérem! vasárnapra tervezett televíziós premierjét.

Az Utolsó idők szemledíjas rendezője, Mátyássy Áron újra feldolgozta Karinthy Frigyes klasszikus szövegét. A Pater Sparrow egyedi és izgalmas látványvilágával és Győri Márk operatőri munkája mellett Mátyássyék nemcsak a Tanár úr, kérem!-et, hanem az Utazás a koponyám körül című regényt is beledolgozták adaptációjába. A probléma is ebből adódhat, mert az orvost alakító Pindroch Csaba megműti Karinthy agyát, és ezt mutatják is.

A filmet gyártó Budapest Film és a koprodukciós partner Magyar Televízió képviselői az elmúlt hónapokban folyamatosan egyeztettek annak érdekében, hogy a film minden szempontból megfeleljen a támogatói szerződésben vállalt ifjúsági tévéfilm kategóriájának. Az újravágott tévéfilmet a véleményezésre felkért Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a IV. kategóriába sorolta (16 éven aluliak számára nem ajánlott), a vonatkozó jogszabályok értelmében a film tehát 21 óra után tűzhető csak műsorra. Az NMHH határozata alapján, a módosuló korhatári besorolás miatt a filmet az eredetileg tervezett délutáni időpontban nem lehet vetíteni, ezért április 3-i premierje elmarad.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59