Elton John-dokumentumfilmmel nyitott a Tribeca

2011.04.21. 10:57 Módosítva: 2011.04.21. 11:00

Elton John ingyenes szabadtéri koncertjével és a The Union című albumának elkészítéséről szóló dokumentumfilm világpremierjével nyílt meg szerdán New Yorkban a tizedik születésnapját ünneplő Tribeca Filmfesztivál.

A 64 éves brit énekes hat dalt adott elő, köztük több olyat is, amely a 2010-es albumon szerepelt. A lemezzel azonos címet viselő dokumentumfilmet, Cameron Crowe rendezését több ezres közönség előtt mutatták be Manhattan déli részén, ahol a fesztivált kifejezetten azzal a szándékkal hívták életre alapítói - köztük a kétszeres Oscar-díjas színész, Robert de Niro -, hogy a szeptember 11-i terrortámadás után életet vigyenek a Ground Zero környékére.

A The Union című dokumentumfilm Elton John és "bálványa", Leon Russell együttműködését mutatja be. Végigkíséri John és Russell 38 év utáni újbóli találkozását, majd a tavaly megjelent album dalainak megszületését és a stúdiófelvételeket. Mint azt Elton John a Reuters hírügynökségnek elmondta, a film Crowe ötlete volt, aki szinte "láthatatlanul" készítette el a felvételeket. "Egy idő után észre sem vettük, hogy ott van" - emlékezett vissza a 2009-ben kezdődött forgatásra az énekes.

Leon Russell és Cameron Crowe - aki olyan filmekkel vált ismertté, mint a Jerry Maguire, a Majdnem híres vagy a Vanília égbolt - nem volt jelen a bemutatón, de videoüzenetben üdvözölte a Tribeca megnyitójának közönségét.

A The Union csak egyike a 15 zenei témájú filmnek, amely idén a Tribeca programjában szerepel. Levetítik többek között a Kings of Leon együttesről szóló, Talihina Sky című dokumentumfilmet, amely az együttes alapítása előtti időket eleveníti fel a tagok életéből, a Mama Africát, amely Miriam Makeba dél-afrikai énekesnő életútját idézi, vagy a God Bless Ozzy című produkciót, amely a veterán rocker, Ozzy Osbourne életére vet egy friss pillantást.

A május 1-ig tartó fesztiválra több mint ötezer filmet neveztek, a szervezők ebből állították össze a 93 produkciót tartalmazó programot, amelyben 41 dokumentumfilm és 52 játékfilm szerepel. A hollywoodi nagyságok közül a fesztivál vendégei között lesz Julia Roberts, Will Ferrell, Martin Scorsese, Orlando Bloom, Jeremy Piven és Ryan Phillippe is.