Kolos, Georgina
1 °C
8 °C

A rendező megőrült, lelőtte magát

2011.05.14. 15:03 Módosítva: 2011-05-14 19:00:31

Későn nem jó érkezni Cannes-ba. Rögtön lemaradtam a legjobb filmről, amiben Tilda Swinton anyát alakítva próbálja megérteni fiát, aki iskolai mészárlást követett el (We need to talk about Kevin). Az új Woody Allenről, a Midnight in Parisról nem is beszélek, mert arról mindenki jókat mond és ír.

A tizennégy órás autózás utáni megérkezés a szél verte városba annyiban sokkoló, hogy azt érezni, már mindenről. Ennek ellenére a pénteki fél napot Kim Ki-duk megőrülése és a sarkán lévő sebes bőrkeményedés, valamint egy mexikói drogfilmben végzett magyar operatőri munka kötötte le.

Arirang (rendezte: Kim Ki-duk)

Egy ember megkattanását nem szórakoztató nézni. Kim Ki-duk önmagáról forgatott dokumentarista megközelítésű filmjét nem lehet szeretni, mégis helyenként megrázó az expresszivitása, ahogy a filmezésről, az alkotásról és önmagáról beszél.

A korábbi, rá jellemző letisztult és végletekig kidolgozott képi világ után ez home video stílusban készült, és a rendező teljesen megkattan benne, alapvetően a filmezésről és színészetről mondja el a magáét. Hogy mit jelent neki a filmezés. Erről nem is kell sokat beszélnie, mert a filmje pont erről szól, hogy mindent.

2008 óta nem forgatott, pedig 2000-től kezdve évente rendezett. Lélegezni és forgatni kell, és ehhez önmagát teszi témává. Nem vizsgál, hanem követ. Mintha egy kőkemény punkvers lenne az alkotás szabadságáról. Vagyis a szabadságról mint tehetetlenségről.

Néz bele a kamerába az összevissza hajú, végtelen csalódottságot tekintetében sűritő rendező, és arról beszél, hogy most csak azért forgat, mert ez a lelke motorja. Forgatni kell, majd hozzáteszi, hogy nem érdekli, mennyire unalmas a filmje. Nagyon sokáig valóban unalmas, de Kim Ki-duk tehetséges rendező, érzi saját története drámaiságát, és tudja önmagát ehhez eszköznek használni. A Tavasz, nyár, ősz, tél...és tavaszt nézi a házában felállított sátorban egy Macintoshon. Arcát a kezébe temeti, hátára vastag takarót tesz. Túlzásnak tűnik saját maga látványos temetése, egyben izgalmas gesztus is, hogy előbb megöli magát, hisz egy filmben simán belefér ez, majd néhány filmplakátjának felidézésvel el is búcsúztatja múltját és tehetségét. Ő írta, rendezte, vágta az Arirangot, ami tényleg egy megrázó és fura film volt a cannes-i Un Certain Regard versenyben, ahol a vetítés után Emir Kusturica zsűrielnök is láthatóan zavartan nem mert mondani semmit a hozzá odalépő embereknek.

A film után a közönség egyik fele kifele menekült, a másik elérzékenyülve tapsolt a kiemelkedő tehetségű rendezőnek, aki csak állt egy fénykörben. A ruhája ugyanaz a szürke, ami a film végén, a haja alig hosszabb, mint a forgatáskor januárban. Ha elővenne egy pisztolyt, ahogy a filmben, és lelőné ott helyben magát mintegy kiterjesztve a performanszt, azon sem lepődnék meg. De ez mégis csak egy film, ami arról beszél, hogy mi a film. Például menekülés, karakterteremtés, egy sokszor elmondott szó, egy zavaros kameramozgás, egy le nem forgatott film. A film egy olyan valóság, ahol hihetően mesélheti el a rendező, hogy öngyilkos lesz, majd a film végén meghajol. Tegyük hozzá, hasonló témáról beszélt Tarr Béla A torinói ló című berlini Ezüst Medve-díjas filmjében fordított teremtésével vagy pusztulástörténetével, ahogy tetszik.

Miss Bala (rendezte: Gerardo Naranjo)

Magyarországot a cannes-i Un Certain Regard versenyben Erdély Mátyás operatőr képviseli egy mexikói drogthrillerben. Ráadásul kifejezetten ügyesen, ahogy ezt megszoktuk már tőle a Mundruczó-filmekben (Delta, Szelíd teremtés, Johanna), A macerás ügyekben vagy a Before Dawnban. A Cannes-i versenyprogramban szereplő Miss Bala producurei a két tehetséges fiatal mexikói színész, Gael García Bernal és Diego Luna.

A mexikói drogtörténetek hihetetlenek, és láthatóan képtelenek bármiféle ötlettel előrukkolni megoldására. Az elképesztő, megtörtént esetet feldolgozó film egy tijuanai lányról szól, aki hiába magával ragadó szépség, ha életét haza vágja, hogy összeakad a Juarez kartellal, annak is egyik vezetőjével. A fiatal Laura szépségkirályő lenne, falán Madonna- és Audrey Hepburn-képek, de pont rosszkor van rossz helyen, vagyis mintha Mexikóban minden idő és tér ki lenne szakítva a normálisból, így csak rossz van.

Megtámadják a rendőröket, le is lövöldözik őket gyorsan, és amikor a lány a rendőrséghez fordulna eltűnt barátnője miatt, a gengszterek kezére játsszák őt. 2008. december 23-án tartóztatták le a lányt hét kartelltaggal, illegális fegyverekkel és 53 ezer dollárral együtt. Hiába mondta, hogy semmi köze az esethez, a nevének és életének addigra szinte vége lett, hogy 2009. januárjának végén felmentette a bíróság bizonyítékok hiányában.

Erős történetvezetés, fontos helyi lelkile és egy végletekig kiszolgáltatott, szép színésznő határozza meg Gerardo Naranjo Drót-szerűen megrendezett filmjét.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!