Musical lesz a Rockyból

2011.06.03. 11:51

Musical készül a Rocky című Oscar-díjas filmből, a darab Németországban debütál 2012 őszén.

A film színre állítása mögött producerként a Stage Entertainment, egy európai színházi produkciós cég áll - számolt be róla szerdán a The New York Times.

A készülő darabból az alkotók, a producerek, valamint a Rocky sztárja és forgatókönyvírója, Sylvester Stallone áprilisban New Yorkban tartottak szűk körű olvasópróbát. Az érintettek szerdán jelentették be, hogy a musical a sikeres próba fényében már 2012 őszén debütálhat Németországban, majd 2013-ban a Broadwayn is bemutatják.
A Rocky musical terve nyolc éve született: Stallone kereste meg az ötlettel a szövegkönyvet jegyző Thomas Meehant. Ahogy utóbbi visszaemlékezett, eleinte sokan bizonytalanok voltak abban, hogy egy bokszfilmből lehet-e musicalt írni, Rocky tényleg táncoljon és énekeljen-e, de a darab meghallgatása minden kételkedőt meggyőzött.

Meehan elárulta, hogy kis zenekarral és kis szereposztással készül a produkció. A színművet öt fontos szereplőre építették, a történet pedig szorosan követi a film sztoriját. Mint hozzátette, Stallone művészeti partnerként és producerként vesz részt a munkában, nem potenciális szereplőként.

Népszerű filmekből készülő musicalek gyakran vendégeskednek a Broadwayn. Az Apáca show, a Priscilla, a sivatag királynője vagy a Kapj el, ha tudsz és a Pókember nagy siker a színházban is. A Rocky egyébként nem az első bokszolós musical a Broadway történetében: 1964-ben Sammy Davis jr. a Golden Boys című darabban debütált New York színházi negyedében.