Pál
-1 °C
5 °C

A remegő szájú hős

2011.09.18. 13:49

Az utóbbi hetek Ryan Goslingról szóltak a magyar mozikban, korábban megemlékeztünk arról, milyen jól megállta helyét az Őrült, dilis, szerelemben macsóként, és milyen jó volt az utóbbi évek egyik legjobb szerelmi drámájában, a Blue Valentine-ban. Akkor már tudtuk, hogy a Ryan Goslinggal töltött napokat a Drive-val zárjuk, ami Cannes-ban rendezői díjat, óriási tapsot és szeretetet kapott.

Könnyed akciófilmként indul a Drive: egy bőrkesztyűs sofőr készül a bevetésre a szép autójával, remekül vezet, mindvégig higgadt. Van feladata, ahogy az ilyen filmekben lenni szokott, a rablást kell segítenie sofőrként. Fogpiszkálót rágó hősünk eltévedt, anakronisztikus Clint Eastwoodként autójával hajt a köré épített városban. "Hova tűntek a hamutartók ebből a városból? - hagzik el a filmben a finom utalás a város és a szokások teljes átalakolására, mert egy hamutartó és, nyilván, erkölcsök nélküli világban kell a főhősnek megmutatnia, hogy mehetünk folyamatosan a szívünk és a lelkünk után is.

A Bronsont és az Elátkozott város-trilógiát jegyző Nicolas Winding Refn pontosan meghatározott műfaji keretek között kezdi építeni a történetet, amit később szándékosan kimozdít az elvárásokból. A helyes szomszéd anya, Carey Mulligan finoman elcsúsztatja a dramaturgiát a romantikába egy olyan giccses jelenetben, ami egy filmben sem állná meg a helyét, de a Drive-ban mégis. Az autóval a naplementébe vezetni a Real Hero című számra már alapból túl érzelmes, de ott van még az anya ölében ülő kisfiú és néhány lassítás is.

A börtönben ülő férje nélkül, gyerekét egyedül nevelő anyát eléggé megkedveli a férfi, aki rögtön két embernek lesz a hőse: az apa nélkül élő kisfiúnak és a férfi nélkül élő anyának. A sofőr pedig zavartan szeret, mint egy Maugli, aki nem tud mit kezdeni a civilizációval és az emberek közötti fura érzelmekkel. Talán nem is a sofőrről szól ez  film, hiszen az ő története tényleg egy mondat: higgy a saját szabályaidban és élj azok szerint.

Az Egy lányról című filmmel berobbanó Carey Mulligan és Ryan Gosling kettőse is működik, félszeg, zavart mosolyokkal és tekintetekkel jelzik egymásnak érzéseiket, mintha az életben, és nem egy filmben történne mindez. A film hangulatát részben határozza meg csak az üdítően erős filmzene, valójában a két színéz tekintetei a leglényegesebbek, akármilyen fura is ez. Gosling mintha szárazon könnyezne végig, karistolja azt az óriási lelkét, amivel még a kedvelt nő borzalmas férjét is megmentené. Ugyanolyan problémákkal küzdő szuperhős a sofőr, mint Batman vagy Pókember: saját szabályokból épített erkölcsi világában érzi csak otthon magát, mindenhol máshol idegenként ténfereg.

A Drive sokáig igyekszik néhány népszerű zsáner mentén haladni, és egy ideig biztonságban is érezheti magát a néző, mert egy ponton váratlan dolgok történnek, túlzottan erőszakosak is. Van három lövés, amiben úgy rázkódik a testünk a moziszékben, mintha mindegyiket mi kaptuk volna, aztán még néhány jelenetet szinte képtelenség végignézni. Túlzó, de szórakoztató, mert a jó rendezés miatt nem céltalan az erőszak. Gosling talán az egyetlen kemény tökű hős, aki remegő szájjal és kézzel áll bosszút, de könyötelenül. A végére mocskos és véres lesz a főhős, és ahogy Ágnes asszony a lepedőjét, ő a várost tisztítva igyekszik megmenteni a lelkét.

A karakter megkövetelte sokféleséget olyan kevés szöveggel ábrázolja a film, hogy egy átlagos színész valószínűleg a film negyedénél örökre elveszett volna benne. Nem így a mai westernhőst alakító Gosling, akinek minden kicsit idegen, némasága a kívülállóságát jelenti és önmaga védelmét. Goslingnak pontos számítások szerint 500 leütésnyi szövege volt, amit Winding Refn egy szalvétán adott neki oda. Szöveg nélkül karaktert építeni nehéz dolog lehet, mert mindent a nagyon finom arcjátéknak és a színész jelenlétének kell megoldania, de ezzel semmi gondjuk nem volt a főszereplőknek.

A method actingben nagyon bízó színész a Blue Valentine-ban hónapokra összeköltözött filmbéli partnernőjével, Michelle Williamsszel, most hónapokig autót vezetett, hogy hihető és jó legyen, és talán most a forgatás előtt két hónapig félkönnyes tekintettel vert szét kezeket is kalapácsával, mert a karakter és a karakter sorsa megkívánta.

A rendezőnek ez az első filmje, aminek nem ő írta a forgatókönyvét, de amikor bekerült a projektbe, rögvest jó ütem- és arányérzékkel kiválasztotta Goslingot. Közös munkájukól nemcsak az én lelkesedésem árul el sokat, hanem hogy Winding Refn a következő filmjében is Goslinggal dolgozik.