Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Sean Penn támogatja az egyiptomiakat

2011.10.02. 14:19
1 hozzászólás

A kétszeres Oscar-díjas Sean Penn szombaton  meglátogatta és támogatásáról biztosította a kairói Tahrír téren az egyiptomi forradalom helyreállítását szorgalmazó tüntetőket. A színész ismert társadalmi és politikai elkötelezettségéről, ezt filmjei, például a Ments meg, Uram! és a Milk című alkotások is tükrözik. Mindeközben az Egyiptomot irányító legfelsőbb katonai tanács közölte, hogy fontolóra vesz a civilek hadbíróság elé állításának a megszüntetését, és az eddiginél egyértelműbb menetrendet dolgoz ki a polgári kormányzásra való áttérésre.

Az elmúlt napokban a kairói Tahrír téren több ezren követelték, hogy a katonai vezetés törölje el a rendkívüli állapotra vonatkozó, még a Mubarak-rendszerben hozott törvényeket, szüntesse meg a civilek katonai bíróság elé állításának a gyakorlatát és a rendőrségnek túlzott hatalmat biztosító jogszabályokat. Egyiptomban a tervek szerint november 28-án kezdődőnek parlamenti választások, ami várhatóan négy hónapig tart majd.