Pitt kamupuskáitól hangos a világsajtó

2011.10.11. 12:18

"SWAT-osztag csapott le egy budapesti raktárra, ahol Brad Pitt új zombifilmjéhez, a World War Z-hez tároltak fegyvereket. Forrásunk szerint Brad Pitt őrjöng, mert a produkció már így is csúszásban van és túlköltekezett az eredeti tervekhez képest" - így hozta le az Us Weekly azt a hétfői Brad Pitt-hírt, amiből kiderült: a magyar Terrorelhárítási Központ illegális fegyverszállítmányként kobozta el a World War Z című zombifilmhez Angliából behozott, nem megfelelően hatástalanított pisztolyokat, puskákat és géppuskákat. A TEK szerint ugyanis hatástalanítás címén csak egy-egy csavart tekertek a fegyverek csövébe, amiket egy kulccsal, néhány mozdulattal el lehet távolítani.

Brad Pitt fegyvereinek hírét kedd reggelre természetesen már az összes fontos és kevésbé fontos hírügynökség lehozta, így a Reuterstől a CBS-en át az indai Timesig mindenki megírta az Us Weekly-re hivatkozva, hogy "a budapesti rendőrség 85 működőképes fegyvert foglalt le, amelyek közül számos géppuska hasonló ahhoz, amit a hadsereg használ." Több helyen Hajdú Jánost és Bodnár Zsoltot, a Terrorelhárítási Központ igazgatóját és a TEK igazgatóhelyettesét is idézik: "Az ilyen fegyverek szállítása szigorúan tilos, még akkor is, ha csak színpadi kellékeknek szánták őket."

A hétfőtől négy héten át budapesti helyszíneken forgó film szóvivője szűkszavúan nyilatkozott: "Együttműködünk a hatóságokkal és igyekszünk megoldani a problémákat, de nem kívánjuk bővebben kommentálni a történteket."

A hírt persze nem sikerült minden külföldi oldalnak pontosan átvennie: néhány újság a nagy hírversenyben már kicsit egyszerűsített a történeten, és a szombati Ferihegyre érkezés, vasárnapi vecsési raktározás és hétfői TEK-akció helyett csak annyit írt, hogy "a magyar SWAT a forgatás helyszínén foglalta le a fegyverszállítmányt". A Huffingtonpost felvezetője különösen vicces: "A magyar antiterrorista egység lecsapott a World War Z stábjára! De hé, ő csak meg akarta menteni a világot a zombiktól!"

Az InfoRádió megkereste Adam Goodmant, a  film magyarországi produkciós cégének sajtóreferensét is, aki hangsúlyozta: a film forgatása rendben halad tovább, megvan minden, amire szükség van. Arra a kérdésre, hogy ezek éles lőfegyverek voltak-e úgy válaszolt: kellékekről van szó. Hogy megvoltak-e a szükséges engedélyek, arra nem kívánt reagálni.

A portál a kalasnyikov.hu szerkesztőjét, Szőrös Zoltán is megkérdezte Brad Pitt fegyvereiről. Szerinte úgynevezett színházi fegyverekről van szó, amelyeket lehet ugyan éles lőfegyvernek minősíteni, de ezzel emberéletet nem lehet kioltani. Szőrös hozzátette: az Egyesült Államokban államonként eltérő szabályok vannak, hogy mi számít színházi fegyvernek, hogyan kell hatástalanítani, vagy milyen engedélyek szükségesek hozzá. Szőrös szerinte most adminisztrációs hiba történhetett, de felhívta emellett a figyelmet, hogy a magyar jogszabályok szerint 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki engedély nélkül tart éles lőfegyvert.

De miért kellett Brad Pittnek ez a sok fegyver?

Hétfőtől budapesti helyszíneken forog a World War Z című, 150 millió dolláros költségvetésű zombis szuperprodukció, amit Max Brooks azonos című bestsellere alapján rendez a legutolsó Bond-filmet, a Quantum csendjét is jegyző Marc Forster. A főhős, Gerry Lane ENSZ-alkalmazott (ő lesz Brad Pitt) egy világméretű zombijárványt követően a túlélőkkel, a fertőzést vizsgáló orvosokkal és veterán élőholtvadászokkal készít interjúkat, így a néző fokozatosan tudja meg, hogyan pusztult ki a fél emberiség. Brad Pitt mellett több sorozatsztár is feltűnik majd a filmben, többek között a Lost dokija, Matthew Fox és David Morse a Mindörökké zsaruból. A forgatókönyvet  a Babylon 5 és a legjobb Pókember-képregények atyja, J. Michael Straczynski írta. Az orosz katonákat, a zombijárvány moszkvai túlélőit és az agresszív élőholt sereget több ezer magyar statiszta alakítja majd a filmben, őket augusztusban toborozták a kihalt SZDSZ-székházban.