Több mint négy milliárd juthat filmre

2011.10.18. 13:21

Hétfőn az országgyűlés megszavazta, hogy sürgősséggel döntsenek a mozgóképről szóló 2004. törvény módosításának javaslatáról. Mint írtuk, a javaslat szerint január 1-től a hatoslottó játékadójának 80 százalékával a megszűnő Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) helyébe lépett Magyar Nemzeti Filmalap (MVF) rendelkezhet.

A tavalyi 5,2 milliárd forint után számítva idén több, mint 4 milliárd forint jut a lottóból a Filmalap által felügyelt egész estés játék, rajz és dokumentumfilmek támogatására. Ebben az esetben az Andrew G. Vajna nevével fémjelzett filmipari szervnek a költségtervezetben már említett 1,5 milliárdja máshova kerülne.

A módosítás arról is rendelkezik, hogy az MNF saját egyéb bevételeit is köteles mozgóképszakmai célokra fordítani. További részletekről itt írtunk.