no

Görög istennő lett a Gettómilliomos sztárja

2011.11.11. 10:58
A szandálos Mickey Rourke 3D-ben gyilkol, Eddie Murphy újra Dörner György hangján röhög. A második virágkorát érő Woody Allen, a perverz japán gekiga és egy chilei díjhalmozó is nőkről meg szerelemről mesé a héten, ráadásul még magyar film is lesz a mozikban. Premierdömping.

Hogyan lopjunk felhőkarcolót

A Hogyan lopjunk felhőkarcolót című filmről többször írtunk az elmúlt napokban, mert rendezője, Brett Ratner egy buzizás miatt kénytelen volt visszamondani az Oscar-gála megvalósítását, emiatt Eddie Murphy, a film főszereplője, nem lehet a gála házigazdája, Billy Crystal lesz az. Ratner helyére Brian Grazer producer került szintén ebből a filmből. Az Eddie Murphy, Casey Affleck és Ben Stiller főszereplésével készült mozi egy toronyházban játszódik, aminek a tulajdonosa lenyúlja a dolgozóit. A bosszú nemes, úgyhogy megoróbálják a millióikat visszaszerezni. Jó karakterek, vicces pofázások, hagyományos történet, vagy bejön, vagy nem, hangulat kérdése. A 85 miliió dollárból forgatott filmet éppen bemutatták Amerikában, ott közepes fogadtatásban részesült, hozott 22 millió dollárt. A film egy ideig úgy készült, mint az afro-amerikai Ocean's Eleven, a koncepcióváltást Ben Stiller szerződtetése jelentette (15 millió dollárt kapoott), aki miatt át kellett írni a forgatókönyvet, hogy jobban passzoljon a színészhez. Egy ideig Robert Redfordé volt a milliárdos tulaj, Arthur Shaw szerepe, de visszaadta. (IMDb: 6,8 pont, Rottentomatoes: 70 százalék)

Éjfélkor Párizsban

Woody Allen öreg korára elképesztő magabiztossággal kezdett el történeteket mesélni, legjobb rendezői húzásaként már nem magára írja a forgatókönyveket. Most például Owen wilsonra és Rachel Adamsre, de ugyanúgy a párkapcsolat a történet lényege, és fantasztikus ötletének köszönhetően most Párizsban forgatott. Woody Allen felismerte, hogy rohadt drága filmezni, ő meg óriási név, és ha keverik a filmgyártást a turizmusmarketinggel, akkor mindenki jól jár. A rendező így ment Londonba, Barcelonába és jött most Párizsba. A házaspár ahogy annak lennie kell, Párizsba utazik, majd éjszaka minden megváltozik. Carla Bruni, Marion Cotillard és Adrien Brody is szerepet kapott a filmben. (IMDb: 7,9 pont, Rottentomatoes: 93 százalék)

A halálba táncoltatott leány

"Aki nem táncol az ördöggel, az nem táncol soha" - mondja az előzetes végén László Zsolt, a film főszereplője, kiemelve a film lényegét: táncolni kell. Az eredetileg táncsonak készülő Hules Endre első nagyjátékfilmje két testvérről szól, akik hosszú évek után találkoznak újra, majd dolgozni is kezdenek a film címét adó darab színpadra állításán. A filmet a négyszeres Oscar-jelölt, egyszeres győztes Zsigmond Vilmos fényképezte, aki az utóbbi években több Woody Allen-filmben dolgozott (Melinda és Melinda, Kasszandra álma, Férfit látok álmaidban). A 240 millió forintból (147 millió az állami támogatás) forgatott filmet a szemlén nem különösebben kedveltük, de majd most! Évekkel ezelőtt még olyan hír is volt, hogy producerek tárgyalnak Donald Sutherlanddel és Carrie-Ann Moss-szal a kulcsszerepek eljátszására. (IMDb: 7pont, Rottentomatoes: - , Index-ítélet: 6/10)

Halhatatlanok 3D

A 456 millió dolláros bevétellel záró 300 és a 493,2 milliót szakító Titánok harca után végre feltámadni látszik az 50-es években a grandiózus díszletek miatt halálra ítélt szandálos filmek kultusza, ami ma már veszettül jól mutat 3D-ben. Idén a horrorba hajló művészfilmek királya, az indiai Tarsem Singh merült nyakig a görög mondavilágba, és összekalapáltt egy zúzós fantasyt a minotauruszverő Thészeusz (Henry Cavill) és az egyik zsarnokoskodó titán, Hüperión (Mickey Rourke) mítoszokban sosem létező magánháborújáról, amit ráadásul olyan bomcsajokkal díszített, mint a Gettómilliomos sztárja, Freida Pinto (az isteni szépségű Phaedrát alakítja) és a Transformers 2 szexrobotja, Isabel Lucas (ő lett Pallasz Athéné). A világpremier november 11-én lesz, így a bevételi adatokra és kritikákra is várni kell még. (IMDb: - , Rottentomatoes: - )

Tatsumi

A Szuez Film a héten az Ázsia-fanoknak hozott csemegét. A rövidfilmekben utazó, díjhalmozó szingapúri rendező, Eric Khoo erotikus-háborús animéje az erotikus-háborús mangák császárának, Yoshihiro Tatsuminak az életét és munkásságát meséli el. Tatsumi gekigának elkeresztelt, sajátos hangvételű, egyszerre drámai és csöcsvillantós képregényei közül egyet magyarul is leközölt nemrég a Papírmozi blog. (IMDb: 6,7 pont, Rottentomatoes: - )

Santiago '73

A Cirkó sajnos nem vetít a héten skandináv szociovígjátékot, be kell érnünk helyette Pablo Larraín történelmi drámájával. A film Pinochet 1973-as hatalomátvétele idején játszódik, főhőse egy hullaházban dolgozó férfi (Alfredo Castro), aki beleszeret egy politikai okokból bujkálni kénytelen táncosnőbe (Antonia Zegers). "Émelyítően ábrázolt lidércnyomás" - írja a filmről a brit Guardian, a Daily Express pedig így jellemezte: "A tempója lassú, de cserébe dermesztően emlékezetes". A Santiago '73-ért a rendező Los Angelesben is díjat kapott. (IMDb: 7,1 pont, Rottentomatoes: 82 százalék)