Emma
-2 °C
6 °C

Rajtunk már Brad Pitt sem segíthet

2011.11.13. 02:29

Hetek óta zombilázban égünk a nálunk készülő World War Z és a Walking Dead második évada miatt, ezért most már a társasjátékok közül is csak olyanokat tesztelünk, ahol lángszóróval meg baltával kell rendet vágni a műanyag zombifigurák közt. Az olvasóinknál is népszerű Mall of Horrort sajnos már nem gyártják, a nyáron kipróbált Last Night on Earth-höz viszont szereztünk egy önállóan is játszható kiegészítőt, az Invasion from Outer Space-t, amivel az élőholtak serege mellé felpakolhatjuk az 50-es évek ufóinváziós filmjeinek vízfejű marslakóit is. A két szörnycsapat így együtt már annyira durva, hogy ellenük még a kőbányai zombiháború hőse, a Mad Max-páncélos Brad Pitt is kevés lenne. Nálunk legalábbis minden játékalkalommal megették reggelire az emberiséget.

Tim Burton agya az étkezőasztalon

A Flying Frog csapata a Last Night on Earth-nél már elsütötte a horrorfilmekből jól ismert, álmos amerikai kisváros a zombik ellen felállást, ezért a folytatásban valami igazán emlékezeteset akartak összehozni. Az eredmény kicsit izzadságszagú lett: a jelenből a 40-es évekbe átrakott játéktáblán a szörnyek invázióját ezúttal csak... egy vándorcirkusz tagjai tudják megfékezni! Akik ennyi erővel lehettek volna akár apácák, önkéntes tűzoltók vagy edzőtáborozó baseballjátékosok is, csakhogy a tervezők között többségben voltak a Tim Burton-rajongók. Így most a Nagy Hal kedves freakjeivel (cilinderes porondmester, bivalyerős óriás, artista ikrek és társaik) kell lenyomnunk a Támad a Mars! akváriumfejű űrlényeit.

Tim Burton és a Flying Frog-stáb is imádja a vízfejű marslakókat
Tim Burton és a Flying Frog-stáb is imádja a vízfejű marslakókat

Egy ilyen retróinváziós felállás igen erős lehetne hangulatban, de itt sajnos több sebből is vérzik. Az űrlény-faktor csak halvány paródiája az 50-es évek elborult sci-fijeinek, a cirkusz tagjai pedig a Carnivale tévésorozat szereplői, lecserélt nevekkel, nehogy pereljen érte az HBO. Bár a gülüszemű, üvegburás marslakó telitalálat, nagyon hiányoltuk az Invasion of the Saucer Man vagy a Robot Monster főszörnyét (a karjában egy elrabolt nővel természetesen). Helyettük egy tucatfantasyból importált démon került a dobozba, és a freak show-k kötelező szereplői közül is csak az erőművész meg a szakállas nő lett játszható karakter, sehol egy jósnő, krokodilember, törpe vagy szellemidéző mágus.

Zombik Vs. marslakók Vs. emberek

A készítők is érezhették, hogy ebből az ufós-cirkuszos alapanyagból nem tudják kifacsarni a maximumot, ezért az Invasion from Outer Space-be nemcsak átmentették a Last Night on Earth teljes szabályrendszerét, de minden szinten átjárhatóvá tették a két univerzumot. Az ufós játék abszolút kompatibilis a zombissal: minden figura méretarányos, a hősöket itt is élő modellekről mintázták és a képeségeik meg a felszerelésük is hasonló a hullavadászokéhoz, a doboz pedig ezúttal is tele van a saját küldetésekhez felhasználható kellékekkel, jövőbe látó gömbbel, oroszlánokkal, lőporos hordókkal és az idegenek vírusbombáival.

Akinek tehát megvan mindkét társasjáték, szabadon kombinálhat mindent mindennel. A zombik megtámadhatják a vándorcirkuszt, az űrlények letarolhatják a kisvárost, de akár a kórházban bujkáló szakállas nő és a suli sztárfocistája is megkeresheti együtt az óriáskerékre zuhant csészealjban a Nekronomikont. A lehetőségek száma tényleg végtelen: a játéktáblát most is megfordítható helyszínlapokból kell összerakni, a rajongók pedig folyamatosan pakolják ki a netre a gyári játék dizánját idéző, jól vagy kevésbé jól összefotosoppolt új küldtetéskártyákat (hát persze, hogy a kedvencünk az It Came from Outer Space).

Hányan halnak meg ma este?

  • 3 játékos: 1 zombi és 1 marslakó 4 karakter ellen
  • 4 játékos: 1 zombi és 1 marslakó 2-2 karakter ellen
  • 5 játékos: 2 zombi és 2 marslakó 4 karakter ellen
  • 6 játékos: 2 zombi és 2 marslakó 2-2 karakter ellen
  • 7 játékos: 1 zombi és 2 marslakó 4 karakter ellen
  • 8 játékos: 2 zombi és 2 marslakó 4 karakter ellen

A 32 oldalas szabálykönyv végén 5 oldal mutatja be a két játék összekapcsolását. Itt kapott helyet az Earth Overrun fantázianevű zombik Vs. ufók Vs. emberek móka, amiben akár 8 játékos is gyilkolhatja egymást (lásd a keretest). A zombiknak 3 hőst vagy 3 marslakó bajnokot vagy 18 marslakót kell megennie a győzelemhez (természetesen 2 hőssel és 6 ufóval is nyerhetnek), az űrlényeknek 3 hőst vagy 18 zombit kell dezintegrálniuk, az embereknek pedig 25 szörnytrófeát kell összegyűjteniük (egy jár az űrlényért, kettő a közelharcban jóval erősebb zombiért).

Vigyél minket a vezetődhöz!

Az Invasion of Outer Space doboza a nagy elődhöz hasonlóan öt önállóan játszható alapküldetést tartalmaz. A legkönnyebb az Invázió (a hősöknek ki kell nyírni 20 marslakót), a legnehezebb az Unleashed (az eleve brutális Zard szörnyeteget csak a hőspakliból kitúrt tűz, víz vagy káposzta lapokkal lehet sebezni), a legviccesebb pedig az Abduction, amiben az űrlény csapatok a hat mellékszereplőt (sellőember, elefánt, artista ikrek, jegyszedő, istállófiú, doki) próbálják kirángatni az épületekből és felvinni a csészealjukra. A Wipe Them Out!-ban a játékosoknak a cirkusz bepánikolt nézőit kell terelgetni a tüzekkel és marslakókkal teli játéktáblán, a Blow 'em Out of the Sky!-ban pedig az artisták ágyúival kell kilőni 3 csészealjat.

A cirkuszi karakterek a kisvárosi hősökhöz hasonlóan kártyákkal tápolhatják magukat. Ezek lehetnek fegyverek (colt, fejsze, ostor, kalapács, stb.), harci dobást erősítő vagy űrlényölő lapok, vagy olyanok, amik eldobatják a marslakók már játékban lévő, szívatós eseményeit. Utóbbiakból sajnos elképesztően sok van, ráadásul a marslakókat irányító játékosoknak körönként már 3-3 kártya maradhat a kezükben (a zombiknak továbbra is csak 2-2 lapja lehet).

Az űrlénypakli szinte már a játékegyensúlyt felborítóan erős és kegyetlen. Vannak olyan kártyák, amik növelik a marslakók lépését vagy több támadáskockát adnak a lézerpisztolyokhoz. Más lapok tárgyakat dobatnak, épületeket zárnak be és mellé még leapasztják a hősök húzópakliját is. A legdurvábbak a Marsi technológia kártyák, amik ugyan lassúak, mert fejlesztési pontokat kell rájuk költeni, de aktivizáláskor pusztító halálsugarat lőnek, vagy vissza lehet velük húzni a már elhasznált űrlénylapokat. A hősök számára sovány vigasz, hogy a marslakók ellen már egyetlen sikeres kockadobás is elég közelharcban, nem kell duplázni, mint a zomivadászatnál.

Ki kicsoda a freak showban?

A Last Night-hoz hasonlóan itt is ugyanúgy megvannak a laphúzó karakterek, a távolsági harcosok és a verőlegények. A kezdő négyesbe mindenképp érdemes berakni a kisvárosi seriff helyi megfelelőjét, a cowboycsajt, aki már induláskor pisztolyt kap, ráadásul egy fázisban kettőt lőhet, akár külön célpontokra is. Jojo, a balettszoknyás maci tökéletes golyófogó (helyesebben: lézerblokkoló), mert a medvetánc képességgel 5-ös vagy 6-os dobással elkerüli a sikeres támadást, és csak négy sérülés után hal meg.

Carl, az erőember igazi berzerker: 2 helyett 3 kockával dobja a közelharcot, négy életpontja van, és ha időben megszerzi a pakliból a kalapácsát, egy mezőről három űrlényt is letakarít. A tárgykeresésben a zombivadász csöves itteni klónja, a szakállas nő segítheti (ha húzáskor olyan kártyát szerez, amit más fel tudna szedni a fix tárgyat adó helyszíneken, eldobhatja a lapot és újat húzhat), rádaásul képes átvenni a vele egy mezőn álló karakterek képességeit, így Jojo medvetáncával vagy az erőember +1 kockájával ő is jó harcos lehet.

Hatékony gyilkológép Archibald is, aki élő ágyúgolyóként kilőheti magát a cirkuszi ágyúkból (minden térképdarabon van egy), és ha olyan helyre esik, ahol marslakók vannak, 2 fölötti dobással kivégzi őket. Jóval gyengébb távolsági harcos a luficsöcsű tűznyelő lány, mert ő csak a szomszédos mezőkre tud lehelni, és csak 3 fölötti dobással talál. Mivel a cirkuszi karakterek fizikuma jobb, mint a zombiölő barátaiké (ott a 2 életerő volt a gyakori, itt szinte mindenkinek 3 van), a nővérke gyógyító képességét megöröklő porondmester nem túl hasznos karakter. A 2 életerős kígyóember, Lucrezia pedig még nála is feleslegesebb, a készítők őt valószínűleg csak azért rakták be a játékba, hogy az eredeti modell, Johauna Mani bikinis reklámcsajként domboríthasson a geekfesztiválokon.

Mit válasszon a hardcore zombirajongó?

A marslakós Invasion from Outer Space ötletben és kivitelezésben is alul marad a zombis Last Night on Erath-szel szemben, mert sokkal több, 50-es évekbeli, B-kategóriás sci-fire építő utalás is elfért volna benne. A zombis társasjáték borongós, szürkés-barnás, fojtogatóan félelmetes árnyalatait itt sokkal harsányabb színekre cserélték a készítők, amiről az egyszeri horrorgeeknek egyből a Killer Klowns from Outer Space jut eszébe, de sajnos a bohócot, mint játékos karaktert és a kifestett arcú, csíkos ruhákban és óriási cipőkben botladozó űrlényeket is kifelejtették a dobozból.

Az Asmodée Editions Mall of Horrorjánál viszont mindenképpen jobb mindkét Flying Frog társasjáték abból a szempontból, hogy a játékosok itt nem egymás ellen játszanak, hanem csapatban, így elkerülhetőek az  Engem végig szívattál, a csajodat bezzeg egyszer sem!-típusú, évtizedes barátságokat tönkrezúzó veszekedések.

Invasion from Outer Space: The Martian Game

A zombis elődnél nem jobb, de azzal teljesen kompatibilis, addiktív játék, ahol a Carnivale hőseivel kell megállítani Tim Burton ufóinvázióját.
Játékosok száma: 2-6 (a zombis Last Nighttal együtt: 3-8)
Hány éves kortól: 10+
Játékidő: kb. 2 óra
Nehézség: 4/5
Dizájn: 4/5
Újrajátszhatóság: bármelyik hétvégén, akár saját küldetésekkel is
Magyar szabálykönyv: nincs, de az angol pdf-ben is letölthető
 

Ára: 16 900 forint | Az eredeti kiadás hivatalos honlapja