Orbán
7 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Vérben és nyálban is gyenge a Twilight 4

2011.11.21. 15:19

A Hajnalhasadás első része ugyanolyan szörnyű lett, mint a korábbi három Alkonyat-mozifilm. Hiába igazolták le új rendezőnek a Chicago és a Dreamgirls íróját, Bill Condont, a szerelmi szál minden korábbinál szenvedősebb, a színészeknél pedig még egy színes kontaktlencsékkel vámpírnapot tartó divatbemutató modelljei is tehetségesebbek.

A film viszont így is 140 millió dolláros nyitóhétvégével startolt, úgyhogy az Alkonyat-regényekkel elindított vámpírhisztit mégsem mosta el a zombimánia.

Napfényben fürdő antivámpír

Az Alkonyat-széria főhőse, Edward (Robert Pattinson) sajnos semmiben sem hasonlít a klasszikus vámpírokra: még a szenteltvíztől és a fokhagymától sem fél, nem porlad el a fényben. Stoker kultikus regényétől és annak 1922-es, engedély nélküli filmváltozatát, a Nosferatu vámpírmítoszának fő elemeitől elköszönt az új széria. Ott a vámpírnak még nappal koporsóban kellett aludnia, a vámpírvadászok ezért akarják nappal szíven döfni egy fakaróval, majd levágni a fejét. Stephenie Meyer vámpírjai viszont koporsó helyett luxusnyaralóban laknak, a napfényt pedig kifejezetten szeretik, mert ilyenkor színesen csillog a bőrük.

Az írónő azért néhány részletet átvett a klasszikus elődöktől: ő is összekapcsolta a vérszívást az örök szerelem motívumával, és a hosszú élet utáni vágyakozással. Az Alkonyat-vámpírok családalapító hajlama, régi ruhák iránti vonzalma és az emberiesség jegyében önként vállalt vegaság viszont inkább Anne Rice kultikus Vámpírkrónikáiból lehet ismerős.

Meyer egy beilleszkedési zavarokkal küzdő, korcsoportjában különcnek számító, kirekesztett átlagembert tett meg főszereplőnek, aki nemcsak beleszeret egy vámpírba, maga is halhatatlan akar lenni. A témában máig klasszikusnak számító John Landis Harapós nőjében sokkal markánsabban lett felépítve az önmagukat kereső főszereplők kétségbeesése, mint a Twilight-szériában. Gyengébb még az Alkonyatban: a romantika, a humor és a vámpírvadászat, de van, amit jól sikerült a Landis-filmből átemelni.

Kétségbeesve keresem a vámpírt

John Landis nemcsak arról híres, hogy 12 perces, táncoló zombis, vérfarkasos videoklipet rendezett Jacko Thrilleréhez, de a vámpírmítoszt is jóval nagyobb sikerrel házasította össze a romantikus filmekkel és a vígjátékokkal, mint az Alkonyat-széria rendezői.

A harapós nőben a címszereplő vámpírcsaj (Anne Parillaud) ugyanúgy kilóg a különcségével, mint az Alkonyat Cullen-famíliája: Edwardhoz hasonlóan ő sem akar vért szívni abból a halandóból, akibe beleszeretett. A férfi főhős egy tökös zsaru (Anthony LaPaglia), ő is ugyanúgy magányos és boldogtalan, mint az Alkonyat örök szerelemre vágyakozó, tornacipős átlaglánya, Bella Swan. Számkivetettségét a munkájának köszönheti: gonosz maffiózók közé kellett beépülnie. Életunt halandó létére viszont olyan viharos erejű érzelmekre (valamint lövöldözésre és háztetős üldözésre) lesz képes a szeretett vámpírlány iránt, hogy azon az összes Alkonyat-fan elsírná magát örömében.

A gonosz vámpír mindig ronda

Az emberek és a vérszívók társadalmi elvárásaival is szembemenő szerelmespárt maguk a vámpírok is rendszeresen zaklatják. Az Alkonyat-filmekben a Volturi nevű, igazságosztó vámpírtanács akarja Bellát és Edwardot elintézni. Az Újhold óta tudjuk, hogy Stephenie Meyernél a gonosz vámpírok zombiszerű porcelánfigurák, és ez is lopás Landis filmjéből, ahol a vámpírlány gyönyörű, a férfi vámpírok viszont mind ronda, buta, cápafogú élőholtak. Hozzájuk képest a főszereplő vámpír sokkal emberibb a nézők szemében, ilyet az Alkonyat - Hajnalhasadásnál csak az érezhet, aki Robert Pattinson-plakátokkal díszíti ki a szobáját. Nem tévedés: Alkonyat - Hajnalhasadás-kritikánkban az 1992-es Harapós nő című filmet ajánljuk.

 

IMDb: 4,6 pont

Rottentomatoes: 28 százalék

Index-ítélet: 5/10