Elhunyt Morita Josimicu japán rendező

2011.12.21. 09:52

Elhunyt 61 éves korában Morita Josimicu japán rendező, akinek alkotásait, többek közt a Haru címűt a magyar közönség is ismerhette. A művészt a konformista japán hétköznapok abszurditásának és a kiszolgáltatottságnak az ábrázolójaként tartották számon. Harminc évet felölelő pályafutása nemzetközi elismertséget hozott neki.

Morita Josimicu (Yoshimitsu Morita) kedden halt meg akut májelégtelenségben egy tokiói kórházban - közölte a rendező legutóbbi művét támogató Toei nevű produkciós cég képviselője. Filmjei jellegzetesen japánok voltak, a szigetország szellemiségének törékeny szépségét épp úgy ábrázolták, mint a gyönyörű tájat. Mindeközben bátran viccet csinált a rideg bürokratikus gyakorlatból és a rituális hierarchiából.

A filmvilág figyelmét az 1983-as Családi játék című alkotásával hívta fel magára, ebben a Fekete eső című filmből is ismert Macuda Juszaku (Yusaku Matsuda) játszott. 2007-ben forgatta a Délnek tartva címmel készült feldolgozást Kuroszava Akira 1962-es filmjéből. Legutóbbi filmjét 2012 tavaszán mutatják be.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport