Fincher a Gonosz miatt lett jó rendező

Fincher 29 évesen az Alien harmadik részével kezdte pályafutását 1992-ben. Be kellett tehát állnia egy sikeres franchise nagyüzemébe megmutatni, mi az, ami csak rá jellemző. Fincher képes pedig lezárni a trilógiát, aminek első két részét Ridley Scott és James Cameron jegyezte. A film ennek ellenére bukás lett a pénztáraknál, minden idők egyik legdrágább első filmje volt akkoriban. Az idegen lények a filmben sokak szerint az AIDS szimbólumává váltak a rendezőnél, és amúgy is vegyes volt a kritika megítélése. Mázlijára a film tíz éves születésnapjára kiadott dvd-n sok mindent kijavított, ami korábban nem működött.

És akkor kinyitja Morgan Freeman a dobozt, emlékezenk? Fincher az Alien körüli problémák után, kisebb kötöttségek közepette elkészítette igazi első filmjét, legalábbis hajlamosk vagyunk ezt a filmjét az igazi elsőnek tekinteni. Az Alien 3-ban már nagyn sok jel utalt már akkor a későbbi sikerrendező munkáira, de legyünk őszinték, hogy nem volt az egy nagy találat. A Hetedik viszont kultfilm lett, olyan sorozatgyilkosos mozi, ami több szempontból is felrúgta a hollywoodi játékszabályokat. Brad Pitt először játszik Fincher-filmben, ráadásul egy fiatal és vehemens nyomozót, akit az öreg és tapasztalt Morgan Freeman mellé tesznek. A hét főbűnről szóló film hét nap alatt játszódik, főgonosza a fantsztikus Kevin Spacey volt, aki nem ok nélkül gyilkolt. A vallásos sorozatgyilkosnak egy célja volt, hogy megmutassa, milyen szar, igazságtalan és erkölcstelen világban élünk, amivel sem a rendőrök, sem a nézők nem tudtak vitatkozni. A pontosan felépített dramaturgia végén ott a csavar is. A 33 millióból készített film 327 millió dollárnál állt meg, így Fincher első valódi rendezése óriási siker lett, az IMDb-n a 26. legjobb filmnek szavazták meg a felhasználók.

A film, ami nem futotta be az igazi útját, pedig Michael Douglas és Sean Penn mindent megtettek. Nicolas von Orton öccsétől egy kártyát kap születésnapjára, ami valamilyen titkos, izgalmas játék eljövetelét ígéri. A milliárdos eseménytelen élete hirtelen megváltozik, belemegy egy játékba, amiben nem tudja, ki az ellenfele. Nyomasztás van a filmben bőven, de mintha nem találta volna Fincher a történet lényegét.

Hogy milyen volt a világunk 9/11 és a gazdasági válság előtt, és hova tarta  nyugati kultúra? A Harcosok klubja egyszerűen és érthetően elmagyarázza: adatok és termékek vagyunk, pontosan azok, amiket fogyasztunk. Az akkor még kevéssé, a film után viszont sztárszerzővé váló Chuck Palahniuk írt egy regényt a fogyasztói társadalom lehetetlenségéről, hogy az IKEA-világ után nem marad már semmi személyes, csak a konformizmus, a behódolás, az én felszámolása. Mintha Finchernek írta volna, aki filmjeiben mindig a társadalmat a szélsőség felől megközelítő hőst keresi. Edward Norton termékvisszahívási ügynököt alakít, és pontosan olyan, mint minden átlagember, amíg rá nem jön, hogy képes legyőzni saját határait, ami együtt jár a társadalom és saját környezete határainak felszámolásával is. A világban nincsenek szabályok, csak a Harcosok klubjának híres szabályai. Igazi férfifilm a férfitársadalomról, könyörtelen, igaz és szórakoztató mozi, sok idézhető mondattal. Edward Norton és Brad Pitt zseniális duója korszakos támadást indított a töketlenkedő uniformizált világ ellen, terrorista csoportként csaptak le a világra, annak is a legfájóbb pontjára. Fincher sok zseniális dolgot művel a filmjében az egészen apró részletekig kigondolt és felépített Norton-Pitt párostól az önmegverésen át a gyönyörű fináléig, ami kis túlzással előre megjövendölte a 9/11-et és tornyok lerombolását, de ott van még a zöldes látvány, a töredékes történetmesélés, Helena Bonham Carter és a sok képi trükk.

A Hetedik és a Harcosok klubja után a nézők már nem is tudták elképzelni, milyen szuper filmet várjanak Finchertől, ha egy olyan sztorit vesz magához, ami egy szűk, zárt térben játszódik, aminek főszereplői Jodie Foster és a később a Twilight-tal igazi sztárrá váló Kristen Stewart, valamint Forest Whitaker. Klausztrofóbia és sok ipari kamera teszi izgalmassá a Pánikszobát. A kislányával elvált anya volt férje pénzéből óriási házat vesz, de egy nap jönnek a rosszak, mindent elrabolnának, így anya és lánya a ház pánikszobájába menekülnek. Egy a baj, hogy a Pánikszobában őrzik a ház széfjét is, ami a betörőknek kell. A Pánikszoba jó film, Fincher életművében a többi nagy sikeréhez képest kerül rendszeresen feledésbe, a kritika sem rajongott érte, pedig még a kasszánál is sikeres volt: 196 millió dollárt hozott a 48 millióból készülő mozi.

A Pánikszoba után nem találta a továbblépés lehetőségét Fincher. Két kultfilmet készített, a pénztáraknál is jól teljesített, így érthető, ha olyan blockbusterek forgatókönyvével keresték meg, mint a Pókember (belegondolni is rossz, mi lett volna a franchise-zal), a Mission: Impossible 3. vagy a Kapj el, ha tudsz. Amikor bejelentették, hogy Fincher hosszú évek kihagyása után újra sorozatgyilkosról forgat filmet Jake Gyllenhaal és Robert Downey Jr. főszereplésével, akkor mindenki a szívére tette a kezét és egy pillanatra megnyugodott. A Hetedik nagy sikere miatt joggal reménykedhetett a közönség, hogy Fincher újra zseniális lesz. Nem így történt. A hatvanas-hetvenes évek rejtélyes gyilkosáról, a Zodiákusról lassú, egyedi hangulatú, a történelemhez hű nyomozós filmet forgatott Fincher. A kritika nem ünnepelte, a mozikasszák nem szakadtak be, mi sem estünk hanyatt.

Fincher Oscart akart, ezért biztosra akart menni. F. Scott Fitzgerald szép, abszurd novellájából egy végletesen komolyan vett, melodramatikus filmet készített Brad Pitt főszereplésével. A történet hőse 80 évesen születik és csecsemőként végzi be életét. A kedves történetben mindennél nagyobb hangsúlyt kapott a film eposzi, nagyzoló jellege, az öregből csecsemővé váló Brad Pitt. A sokáig nagyon várt mozi óriási csalódást okozott, emlékszem, milyen dühös voltam Fincherre, Brad Pittre, a nézőkre, a mozigépészre, azóta sem voltam hajlandó újra megnézni. A trailer újranézése is dühít, pedig ezért jelölték először Oscar-díjra a rendezőt, ami persze minden szempontból érthető. A 150 millió dollárból forgatott film 333-at hozott vissza, legalább ennyi pozitívumot fel tudunk írni amellett, hogy az egész világ látta Brad Pittet megöregedni, így nyolcvan éves koráig előre el tudjuk képzelni, milyen szerepeket adhatnak neki a rendezők.

Fincher a Benjamin Buttonnal azt elárulta, hogy kell neki az Oscar-díj, amihez a receptúra adott: fogj egy valós történetet, legyen sikerfilm, tegyél bele valamit magadból és kampányolj sokat. Rendezőként mindig célja volt megérteni saját korszakának társadalmát és gondolkodását, így érthető, hogy lecsapott a Facebook-alapító Mark Zuckerberg életéből írt regény adaptálására. Aaron Sorkin forgatókönyvéből megint egy ellentmondásos, a társadalom egy izgalmas perifériájáról érkező, az emberi kapcsolatokban reménytelenül alakoskodó főszereplőt adott nekünk: azonosulni lehetetlen vele, megérteni talán lehetséges. Ő a világ legsikeresebb közösségi oldalának kitalálója, a legsikeresebb cégének fiatal vezetője, aki szerelmi csalódásában megalapította a Facebookot. Fincher tárgyalótermi drámát varázsolt a történetből, Zuckerbeget nem a hatalmasra dagadó Facebook-siker felől próbálta megérteni, hanem azt elfelejtve a kezdetektől kísérjük végig a növekedését. Izgalmas, szinte shakespeare-i királydráma ez a legkisebb fiúról, aki nem apja szellemével beszélget, hanem kódokkal, miközben az erkölcsi szabályrendszert teljesen természetesen hagyja figyelmen kívül saját céljai elérése miatt. A 40 millió dollárból, igazi sztárok nélkül forgatott film 225 millió dollárt és három Oscart hozott: forgatókönyv, vágás, zene. Fincher megint nem nyert, pedig talán most volt a legközelebb hozzá.

David Finchert azzal kereste meg még 2008-ban producere, hogy van egy regény, amit meg kellene filmesíteni: sötét családi dráma, náci gyilkos és egy androgün, cyberpunk, feminista, leszbikus főhős. Finchert nem dobta fel, mert nem tudta elképzelni, hogy bármelyik stúdió üzleti lehetőséget lásson egy ilyen beteg dologban. Stieg Larsson Millenium-trilógiája közben az utóbi évek legnagyobb könyvsikere lett, eladtak 50 millió példányt belőle a világon, a svédek gyorsan leforgatták a trilógiát, ami alapos és tisztességes, de semmiképp sem maradandó alkotás lett, és üzletileg sem hoztak ki belőle sokat (bezzeg az amerikaiak: most 140 millió dolláros bevételnél tart a 90-ből forgatott mozi). Daniel Craig és Rooney Mara főszereplésével elkészült a saját értelmezés sok egyéni jeggyel és megoldással, de mégsem érezni, hogy bátran elszakadt volna a svéd verziótól. Ebben a pillanatban nem tudni, mi lesz a sorsa majd az Oscaron a filmnek, de a díjszezonban eddig a figyelem nem esett rá, az Aranyglóbuszon Rooney Marát és a zenét jelölték csupán.