Elbocsátó szép üzenet

A világ szar hely, hiába hívják Hawaii-nak, és azért annyira rossz, mert emberek élnek ott is. Akkor is szar hely, ha történetesen George Clooney él ott, mert ahol emberek élnek, oda beköltözik a hazugság és a szomorúság. Hogyan lehet ebből egy keserédes, de szórakoztató drámát készíteni? Az Utódokkal Alexander Payne megmutatta.

Ha valaki haldoklik, akkor van munka a családban bőven. A vasárnapról hétfőre virradóra megrendezésre kerülő Oscar-gálán öt jelölést kapott az erről szóló Utódók, nem érdemtelenül: legjobb film, rendezés, férfi főszereplő, forgatókönyv, vágás. Sőt George Clooney is megkaphatja végre az első főszerepért járó Oscarját. Alexander Payne a keserédes drámák rendezője lett, a Kerülőutakért Oscart kapott (forgatókönyv), előtte pedig a Jack Nicholson főszereplésével készült Schmidt történetével aratott.

Az Utódokkal semmi baj nincs, nem bántó, helyenként jó és szerethető biztonságos alkotás. Mondjuk milyen filmet lehet gyártani abból a szinopszisból, hogy a kómában fekvő anya után a két problémás lány az apára marad, aki addig alig vette ki a részét a család életéből, sőt még egy titokra is fény derül! Payne magához képest semmi különlegeset nem csinált, az Utódok egyetlen érdekes rendezői húzása az, hogy a történet helyszínét Hawaii-ra tette. Ha ugyanezt Budapesten egy magyar rendező készíti, akkor ez egy szomorú sorstragédia lenne lakóteleppel és szürkeséggel.

Az apa rohadtul bajban van. Nem elég, hogy rámarad egy megoldhatatlan helyzet, de mindenkinek hirtelen szembesülnie kell a szabályok változásával. Az Utódok az emberi kapcsolatok változásának megmutatásában remekel. A lány az apáról, az apa a lányról kénytelen feladni az addigi nézeteit, ki kell lépniük a gondolkodási rendszerekből, hogy újra megismerjék a másikat.

George Clooney legnehezebb feladata, hogy másfél órára elhitesse, hogy ő nem George Clooney, hanem egy átlagos apa. A színész tehát játszik, nem a szokásos sármos, fejbiccentős énjét hozza. Kis pocak, idióta nadrágok, színes ingek, gondterhelt arc. Az egyik jelenetben, amikor megtud valami fontosat, futni kezd, mint aki soha nem futott, de muszáj neki. Clooney magához képest visszafogott, nem urakodik a filmen, nincsen semmi hivalkodó vagy modoros benne, nem akar sokkal okosabb vagy szomorúbb lenni bárkinél, talán ezért jó és hihető most. Beleszürkül a családapa szerepébe, és ez jó.

A forgatókönyv olyan, amilyen: lassú, több történetsíkkal építkező film lett belőle. A legnagyobb hibája, hogy igyekeztek a lehető legjobban felfújni a cselekményt. Pedig miért volt szükség arra, hogy az apának épp ekkor kelljen egy Hawaii sorsát megrengető döntést hoznia? Mi értelme a nagy családdal és a biznisszel bíbelődni, ha épp elég érdekesség és mélység lehet a szűk családi körben is? Ráadásul a két lány és az apa kapcsolatán is  bőven lett volna még mit tárgyalni.

A film leggyengébb és legfeleslegesebb pontja a rendre bevágott kómában fekvő anya, Elizabeth King. Se szerepe, se funkciója nincsen, de mindig le tudja ültetni a rendező a filmet vele, és még szomorkodásra is készteti az érzékenykedő nézőket. Nem kell megjegyezni Patricia Hastie nevét, pedig ilyen alapos szenvedésért másokat simán díjaznak.

A film fogadtatása egészen elképesztő, ahhoz képest, hogy mennyire nem különleges. Az IMDb-n 7,7 ponton áll, a Rotten Tomatoeson 89 százalékon, és a 20 millió dollárból forgatott film 143 milliót termelt eddig. Ezeket a számokat egy dolog miatt említjük: hogy bizonyítsuk, hogy a rendező eltalált valamit.

Nincsenek kivételes helyek, hiába kék a tenger, vagy jobb a levegő. Ahol emberek élnek, ott mindig rossz, foglalhatjuk össze az Utódok üzenetét. Ha pedig mindenhol szar, akkor tényleg csak rajtunk múlik, mit kezdünk saját helyzetünkkel.