Tizenhétből harmadszor nyert Meryl Streep

2012.02.27. 06:39 Módosítva: 2012.02.27. 09:01

A némafilmes és A leleményes Hugo öt-öt Oscar-díjjal fejezte be a 84. gálát, amit kilencedik alkalommal vezetett Billy Crystal. A fekete-fehér némafilm kapta a legjobb filmnek járó szobrot, Michel Hazanavicius lett a legjobb rendező, Jean Dujardin az Utódokban Hawaiin kesergő George Clooney-t megelőzve a legjobb színész. Meryl Streep begyűjtötte harmadik Oscarját. Sacha Baron Cohen pedig, hiába mondták, hogy ne tegye, diktátorként jelent meg végül.

Billy Crystal kilencedszer vezette a gálát, miután az akadémia kirúgta Brett Rattner producert, aki Eddie Murphyvel csinálta volna a műsort. Rattnernek azért mondtak fel, mert hetekkel a gála előtt azt nyilatkozta, hogy „csak a buzik próbálnak”. Billy Crystal beugrott, és bár volt egy-két vicces mondata, nem sikerült emlékezetessé tennie az estet. Indításnak még kellemesen humorizált a legjobb filmekbe bevágva magát, majd egymást után háromszor poénkodott azzal, hogy a Kodak Theatre elvesztette a Kodak nevet, miután csődvédelem alá került a filmeket és fényképezőgépeket gyártó cég.

A 84. Oscar-gála a mozizás szeretetéről szólt. A Cirque De Soleil ugyanúgy némafilmesekről készített műsorszámot, ahogy a Muppetek is. Brad Pitt, Reese Whiterspoon, Tom Cruise és még sokan mások arról, mit jelent nekik a film. Morganről kiderül, hogy hat és fél évesen látta az eredeti King Kongot.

Az édesbús nosztalgiát a tíz díjra jelölt film, A némafilmes is erősítette, az alkotás a hollywoodi ősidőkről szól, konkrétan 1929-ről, amikor némafilmről a hangosfilmre térnek át a filmgyártásban. A legjobb filmnek, rendezőnek, főszereplőnek járó díjat is Michel Hazanavicius filmje kapta. A némafilmes 83 éve az első némafilm, amely a legjobb film kategóriában elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját (1929-ben a Wings győzött). A némafilmes sztárja, az első francia, aki átvehette a legjobb színész Oscar-szobrát.

"Szeretem az országukat" - vezette be köszönőbeszédét Dujardin. Felidézte az 1929-es hollywoodi díjátadást, amelyet Douglas Fairbanks vezetett, és amely 15 percig tartott, majd franciául kiáltozva adott hangot túláradó örömének.

A 15 millió dollárból forgatott film karrierje Cannes-ból indult, és az Oscar-gálán tulajdonképpen a csúcsra ért. A kettő között kerestek a filmmel 76 millió dollárt, és egy sor nagyon fontos díjat.

Meryl Streep tizenhét jelöléséből megkapta a harmadik szobrát A Vasladyért, amiben Margaret Thatchert alakítja. Ez némiképp meglepetés, a kategóriában A segítségben játszó Viola Davis kapta a színészi kamara – az Oscart általában előrejelző – díját januárban. Meryl Streep köszönőbeszédében félviccesen megjegyezte, hogy ilyenkor Amerika fele a fejéhez kap, hogy már megint ez a nő van itt, de őt ez most nem érdekli. Elmesélte, mennyire nagy megtiszteltetésnek tartja az elismerést, és megjegyezte, milyen nagyra értékeli férje kitartását, a kollégák szeretetét, és a filmezés során szövődő barátságokat.

Martyék öt díjat elvittek

Díjat kapott mellékszereplő kategóriában Christopher Plummer a Kezdőkért. A 82 éves színész csak két évvel fiatalabb az Oscar-díjnál, nagyon hálás volt a köszönőbeszédében. Plummer az Oscarok történetében a legidősebb színész, aki elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját. Korábban egyszer jelölték Hollywood legrangosabb elismerésére. Mike Mills rendezésében készült Kezdők című produkcióban olyan férfit alakít, aki idős korára vállalja fel meleg identitását.

A legjobb mellékszereplő díját Octavia Spencer vihette haza, A segítségben alakított önérzetes, saját és közössége igazáért küzdő kiállószolgálónőt. Spencer az Oscar történetében mindössze a hatodik fekete nő, aki díjat kapott. A színésznő a gálán annyira meglepődött, hogy végigsírta a beszédet. Azért ehhez az is hozzájárult, hogy a szakma nagyjaiból álló közönség állva tapsolt, amikor a színpadra vonult, hogy átvegye a díjat.

Martin Scorsese A leleményes Hugo című filmje kapta a legtöbb jelölést, tizenegyet, de öt technikai díjon kívül mást végül nem nyert el. Robert Richardson az operatőri Oscart vehette át munkájáért, továbbá a Hugo látványtervezését, hangvágását, hangkeverését és látványeffektusait is aranyozott szoborral díjazta a Filmakadémia.

Alexander Payne kapta a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat, az eredeti forgatókönyvért Woody Allent díjazták, az Éjfélkor Párizsban című filmért a negyedik Oscart kapta, és persze mint eddig, most sem ment el a gálára.

A Nader és Simin - Egy válás története a legjobb idegen nyelvű film kategória győztese lett. Aszgar Farhadi filmje egy házaspár válásának történetén keresztül érinti a hagyományok, az igazságszolgáltatás és a férfi-nő kapcsolat témáját a modern Iránban. A Nader és Simin az első iráni Oscar-díjas alkotás. A film korábban a Golden Globe-ot és számos rangos filmfesztivál, köztük a Berlinale díját is elnyerte.

A diktátor megcsinálta

Az este egyetlen kicsit is botrányos sztorija Sacha Baron Cohené volt, aki az akadémia kifejezett tiltása ellenére képes volt a Diktátor című film főszereplőjének öltözni, teátrális mozdulattal előkapott egy urnát, és a benne levő, hamunak látszó port az American Idol című tehetségkutató műsorvezetőjének fejére öntötte, azt állítva, hogy Kim Dzsongil hamvait szórja.

Az est egyik fontos kérdése még, az interneten már most nagy vita alakult ki, hogy Jennifer Lopez villantott-e vagy sem Zuhair Murad divattervező ezüst ruhájában, amikor Cameron Diazzal közösen átadta a legjobb sminknek járó Oscart. Ezenkívül egyetlen apróság csúszott csak át az élő adásban botránycsináló sztároktól rettegő műsorkészítőkön: hiába adják pár másodperces késéssel a gálát, egy aprócska fuck csak átcsúszott a cenzúrán, a legjobb dokumentumfilmnek választott Undefeated készítői bazmegoltak egy kellemeset, utána meg olyan sokáig köszöngettek, hogy elvették tőlük a hangot.

A 84. Oscar-gála díjazottjai

Legjobb film: A némafilmes (2011) - Thomas Langmann

Legjobb női főszereplő: Meryl Streep A Vasladyért (2011)

Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin A némafilmesért (2011)

Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer A segítségért (2011)

Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher PlummerKezdőkért (2010)

Legjobb rendezés: Michel Hazanavicius A némafilmesért (2011)

Legjobb operatőr: A leleményes Hugo (2011/II) - Robert Richardson

Legjobb animációs rövidfilm: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore (2011) - William Joyce,Brandon Oldenburg

Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face (2012) - Daniel Junge, Sharmeen Obaid-Chinoy

Legjobb rövidfilm: The Shore (2011) - Terry George, Oorlagh George

Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban (2011) - Woody Allen

Legjobb adaptál forgatókönyv: Utódok (2011) - Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash

Legjobb betétdal: Muppets (2011) - Bret McKenzie("Man or Muppet")

Legjobb filmzene: A némafilmes (2011) - Ludovic Bource

Legjobb vizuális effektek: A leleményes Hugo (2011/II) - Robert Legato, Joss Williams, Ben GrossmannAlex Henning

Legjobb animációs film: Rango (2011) - Gore Verbinski

Legjobb dokumentumfilm: Undefeated (2011) - Daniel Lindsay, T.J. Martin, Rich Middlemas

Legjobb hangeffektek: A leleményes Hugo (2011/II) - Tom Fleischman, John Midgley

Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo (2011/II) - Philip Stockton, Eugene Gearty

Legjobb vágás: A tetovált lány (2011) - Angus Wall, Kirk Baxter

Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin - Egy elválás története (2011) - Asghar Farhadi (Irán)

Legjobb smink: A Vaslady (2011) - Mark Coulier, J. Roy Helland

Legjobb jelmeztervezés: A némafilmes (2011) - Mark Bridges

Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo (2011/II) - Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo