Ron Howard rendezi a Stephen King-adaptációt

2012.03.13. 11:17

A Warner Bros venné át a Universal Picturestől Stephen King A setét torony című regényfolyamának megfilmesítését. Eddig a filmben résztvevő partnerek három nagyjátékfilmet és két minisorozatról tárgyaltak. A Warner ugyanarra a Ron Howardra bízná az első rész rendezését, aki a Universalnál is irányíttotta volna az adaptációt, a főszereplő pedig Javier Bardem maradna, aki Roland Deschaint, a minden világok középpontja, a setét torony megkeresésére indult hőst játszhatja majd. A forgatókönyvet az Oscar-díjas Akiva Goldsman (Egy csodálatos elme) írta, aki Brian Grazerrel és Kinggel együtt vállalták a producerséget.

A stúdió már megvásárolta Goldsman szkriptjét, akit jelenleg azért fizetnek, hogy átdolgozza azt. A forgatás várhatóan 2013 első negyedében indul. A három nagyjátékfilmmel és két tévésorozattal együtt Peter Jackson egyhuzamban leforgatott három Gyűrűk ura-filmje óta ez a projekt lenne a legnagyszabásúbb munka Hollywoodban.

A tévésorozat eredetileg az NBC-n ment volna, bár egyes pletykák szerint a Universal csak egyetlen nagyjátékfilmet szeretett volna belőle elkészíteni, ezért gondolkodtak el az alkotók az újabb eladáson. Közben felkérték a Hősök és a Battlestar Galactica író-producerét, Mark Verheident, hogy írja együtt a tévésorozatot Goldsmannal.

A Warner Bros már jó ideje érdeklődik a projekt iránt, a tévésorozat pedig így a testvérstúdióban, az HBO-nál készülne. Goldsman egyébként a Winter’s Tale című filmmel debütál hamarosan a Warnernél, melynek főszereplői írói korábbi forgatókönyveihez kapcsolódnak: Russell Crowe az Egy csodálatos elmében, Will Smith pedig a Legenda vagyokban játszott.

A posztapokaliptikus világú regény főhőse a civilizált világ mentsvárát, a tornyot keresve keveredik a legváratlanabb kalandokba. A regénysorozat több mint négyezer oldalas, ezért szerették volna a mozifilmeket tévésorozattal is megtoldani az alkotók.