Hollywood folytatásokkal támad

2012.08.03. 11:34

A hollywoodi stúdiók az elmúlt hónapokban óriásit kaszáltak a különböző folytatásokkal, ami azt a kézenfekvő következménnyel jár, hogy a jövőben még több remake-re számíthatunk. A Hollywood Reporter az Amerikai pite 5-től a Man in Black 4-ig összeszedte az összes betervezett folytatást. Hajtás után stúdiókra bontva szedjük össze, mire is számíthat a nagyérdemű.

Az Universal elég változatos folytatáscsokorral kedveskedik a nézőknek, melyből – bár nagyon szorítottunk érte – végül kimarad a világszerte 303 millió dollárt termelő Csatahajó 2. De így is jön majd az American Dad-et és a Family Guyt is jegyző Seth MacFarlane Ted című 18 pluszos macis vígjátékának (na ezt rakják össze!) folytatása, valamint az Amerikai pite kitudjahanyadik – mi tudjuk: ötödik – része. De ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a közepesen induló, de azután 212 millió dolláros hasznot hozó Hófehér és a vadászról is le akarnak húzni még egy bőrt. A Universal ugrásra készen várja Bourne-örökség jövő heti premierjét is, mert nagyon szívesen készítene egy újabb részt, melyben a mostani keménytökű főszereplő, Jeremy Renner mellé visszahozná Matt Damont.

Jeremy Renner és Edward Norton a Bourne hagyatékban
Jeremy Renner és Edward Norton a Bourne hagyatékban
Fotó: Universal Pictures

A Fox kívánságlistájának első helyén természetesen a Prometheus folytatása áll, a stúdió a hírek szerint már le is szerződött a rendező Ridley Scott-tal, illetve két főszereplővel, Michael Fassbenderrel and Noomi Rapace-szal. Ami problémát jelenthet, hogy a Foxnak új forgatókönyvíró után kell néznie, mert Damon Lindelof előreláthatólag nem fog ráérni. Emma Watts, a Fox korifeusa azonban igyekszik hűteni a várakozásokat, és folyton a „nem szabad elsietni!” jelszavára bökdösve legkorábban 2014-re jósolja az új Alient.

A Sony még mindig számolja azt a rengeteg pénzt, ami az újrakezdett Pókemberből és at időutazós Men in Black-ből befolyt a kasszájába. A csodálatos Pókemberből máris berendeltek egy folytatást, a produkció élére a Sony újra Marc Webb-et akarja, ami csak azért eshet kútba, mert a rendező már korábban leszerződött a Fox-szal. A MiB 3 620 millió dolláros bevételt hozott, többet, mint az előző két rész összesen, érthető tehát, hogy a Sony elkötelezett a folytatást illetően.

Will Smith és Josh Brolina  MIB III-ban
Will Smith és Josh Brolina MIB III-ban
Fotó: Sony Pictures

Ebbe csak az kavarhat bele, hogy Will Smith és Steven Spielberg bosszantóan nagy szeletet hasított ki magának a profitból, és könnyen lehet, hogy a siker után még többet akarnak majd. De a Sony további folytatásokat is berendelt, a nálunk visszhangtalanul vetített 21 Jump Street – A kopasz osztag című zsarufilmből 2013-ra lesz új rész, és a stúdió a héten debütáló új Emlékmást is kész folytatni – persze csak ha kellően sikeres lesz.

Miután a Disney a John Carter fiaskóját simán kompenzálta a másfél milliárd dolláros bevételt hozó Bosszúállókkal, abszolút prioritásnak tűnik a szuperhős all-star csapat visszatérése a vászonra. Azonban a Marvel előbb még négy önálló képregénymozit tervez, 2013 májusában jön a Vasember 3, novemberben a Thor: A sötétség világa, 2014 áprilisában az Amerika Kapitány: A tél katonája, augusztusban pedig a Galaxis őrei. Jócskán el leszünk tehát látva Marvel-hősökkel, az biztos.

A Warner Bros. ugye a Sötét lovag: Felemelkedés-sel lezárta a Batman-sagát, de máris folyik a spekuláció, hogy a stúdió milyen formában akar még egy kis pénzt – Cristopher Nolan filmje jelenleg 545 millió dolláron áll – kifacsarni a franchiseból. Szó van egy újabb önálló filmről, de az is lehet, hogy Bruce Wayne csatlakozik valamelyik hős-csapathoz. Batmanhez hasonlóan a nyár egyik meglepetésfilmje, a chippendale-fiúkról szóló Magic Mike is visszatér a mozikba, de még azt sem sikerült eldönteni, hogy előzmény vagy folytatás formájában.

Úgy tűnik, egyedül a Paramountnak akadt gondja a folytatásokkal, a botrányosan szar G.I. Joe-t követő G.I. Joe: Megtorlás premierjét ugyanis csaknem egy évvel eltolták, így a stúdiónak be kell érnie a 15 000 dollárból készült 2007-es Parajelenségek halloweenre időzített második részével, illetve a karácsonykor új franchise-ként piacra dobott Jack Reacher-rel, melyben Tom Cruise fog egy városi mesterlövészt alakítani.