Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Ferihegy New York-i reptér a Die Hardban

2012.08.06. 14:35

Bruce Willisék miatt hétfőn reggeltől délig korlátozták az autósforgalmat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A forgatáson az egykori Ferihegyi Repülőtér 2A terminálja és a 2B terminálja közötti rész New York egyik repterét helyettesítette: a McClane-t alakító Bruce Willis viszont sárga taxi helyett filmbéli lánya, Mary Elizabeth Winstead kocsijába ült be. Természetesen most is a korábbi forgatási napokon látott kockás hosszú ujjú ing volt rajta, és ugyanazt a barna táskát szorongatta a hóna alatt, amivel június elején az összerondított Hősök terén rohangált.

Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatójának közleménye szerint "400 filmes szakember, díszletes, sminkes, operatőr, világosító, jelmezes és statiszta lepte el a Budapest Airport 2. Terminálját, hogy leforgassák a Die Hard 5 repülőtéri jeleneteit. A pontos szervezésnek köszönhetően a repülőtér utasai szinte semmit sem érzékeltek a délelőtti forgatásból, hiszen a repülőtér érkezési szintjének forgalmát csak a felvételek idejére, azaz 2-3 percre zárták le a filmesek, a közte levő szünetekben szinte zavartalanul haladhatott a forgalom a külső sávon."

A közlemény szerint John McClane ebben a jelenetben New York La Guardia repülőterének termináljáról indul, hogy Oroszországba menjen leszámolni a rosszfiúkkal. A sztár az atomóra pontosságával érkezett a forgatás helyszínére: a kiadott forgatási tervnek megfelelően 7:00-kor már beöltözve, sminkelve állt az első jelenet helyszínén. A stáb délelőtt 10-kor, a tervezettnél egy órával korábban fejezte be a forgatást a repülőtéri utakon. Délután már a repülőtér belső részén, az Aeroplex javítóhangár előtt forgattak, amit erre az időre egy amerikai légibázissá alakítottak át. A filmforgatás részeként egy kisebb business jetet is bérelt a stáb, amelynek magyar lajstromjelét szakavatott kezek percek alatt átalakították amerikaivá.

A stáb a forgatás háttérbázisát a májusban bezárt 1. Terminálon alakította ki, itt rendezték be a statiszták öltözőit, itt tárolták a különféle amerikai repülőtéri egyenruhákat, jelmezeket, a ruhákhoz tartozó kiegészítőket, itt rendezték be sminkszobákat is, sőt egy hatalmas ebédlőt is üzembe helyeztek a központi csarnokban - olvasható Hardy Mihály közleményében.

A Die Hard - Drágább, mint az életed Moszkvában játszódó jelenetei április közepe óta készülnek nálunk a World War Z-t is Budapestre hozó Mid Atlantic Filmsnek köszönhetően. A magyarországi forgatás augusztus végéig tart. A történet szerint a korábbi részek tökös amerikai zsaruja, John McClane (Bruce Willis) Oroszországba kénytelen utazni, mivel az időközben felnőtt fia, Jack (Jai Courtney) az ottani maffiózók fogságába esett, egy terroristákkal barátkozó tábornok pedig meg akarja ölni a Moszkvába látogató amerikai elnököt. Az apa-fiú kapcsolatot is boncolgató cop buddy-film 2013. februárjában kerül a mozikba.

Térképünkön piros autóval jelöltük a Budapesten forgatott járműves üldözéseket, női ruhával a partyjeleneteket, lilával a belső forgatásokat, véres atlétával Bruce Willist. Kimaradt egy forgatási helyszín? Vetkőző, autózó vagy halott statiszta volt a Die Hard 5-ben? Bruce Willis útlezárása miatt késett el a munkából? Írjon részletes élménybeszámolót erre a címre!