Nem lesz Avatar 4.

2012.09.04. 11:15

James Cameron néhány hónappal ezelőtt azzal a kijelentésével került a címlapokra, hogy már csak az Avatar-filmek készítésével akar foglalkozni élete végéig, a kívülről érkező forgatókönyvek egyáltalán nem érdeklik. Majd májusban azt nyilatkozta, hogy elkészíti az Avatar 4. részét is. Most azonban úgy tűnik, mégis csak beéri a 2. és 3. epizóddal, miután ezt a producer, Jon Landau is megerősítette.

„Két részt forgatunk le párhuzamosan, de Avatar 4. nem lesz”, nyilatkozta Landau a munkálatokról. „A forgatókönyvek már nagyon előrehaladott állapotban vannak, egy csapat már megkezdte a munkát a Manhattan Beach Studiosban. A WETA Digitallal dolgozunk együtt a különböző technológiákon” – mondta Landau.

A bemutatók időpontjával kapcsolatban a producer felelevenítette, hogy a Titanicról is azt gondolták, hogy nyári mozi lesz, aztán karácsonyi premier lett belőle. „Megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, de nyilván akkor fogjuk bemutatni a folytatásokat, amikor teljesen elkészültek.”

Azt, hogy az Avatar-trilógia után megjelenik-e 3D-változatban a Terminátor 2. vagy A bolygó neve: Halál, Landau nem tartja elképzelhetetlennek. „Azt hiszem, ha elkészülünk a két Avatarral, Jim biztosan szeretné. Ő tényleg úgy gondolja, hogy a 3D-technológia hozzáad az elbeszéléshez, és szerintem mindkét film ideális lenne 3D-s változatra.” (via totalfilm)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla