Ez nem egy apa-lánya film

2012.09.14. 09:58

„Én jobban izgultam, mint a Sára” – mondta a főszereplő Cserhalmi György a lánya, Cserhalmi Sára rendezte, Drága besúgott barátaim című film bemutatóján. Sára kisfilmnek indult vizsgafilmjét itthon eddig a szemlén vetítették februárban, a csütörtöktől induló magyar forgalmazásra 15 perccel rövidebb változatot küldtek: most 90 perces. Az apa-lánya párost a videós stábbal az Urániában faggattuk.

A történet szerint a főszereplőről 22 évvel a beszervezése után derül ki, hogy besúgó volt (Derzsi János alakítja), és a barátjáról is jelentett (akit Cserhalmi György játszik). A film elnagyoltabb párbeszédekkel azt boncolgatja, hogy miként számol el tetteivel, és a mai környezete hogy reagál az árulására, mindehhez Tar Sándor története rémlik fel rögtön.

„A sztorit elég jól ismerem, hisz utalgat a saját történetemre Bódy Gábor rendezővel, de az újabb vágás komoly hasznára vált – jellemezte Cserhalmi György a vágó Divinyi Gábor munkáját. – Van hozama érzelmileg is, tartalmilag is. Nehezebb állást foglalni az újabb változata után, hogy kinek van igaza: a besúgónak vagy a besúgottnak.”

Az elsőfilm a Színművészeti Egyetem, a Pusztai Ferenc-féle KMH Film és az I'm Film közreműködésével készült el 70 millió forintból. Csak a kópiagyártásra kértek támogatást az Andrew Vajna vezette Filmalaptól, de nem kaptak. A 43. Magyar Filmszemlén felemásan fogadta a sajtó, mi például dicsértük, majd a júliusban tartott Karlovy Vary filmfesztiválon a közönség – Bergendy Péter A vizsga című ügynökfilmjéhez hasonlóan – jól fogadta.

A Derzsi-Cserhalmi pároson kívül a filmben játszik még Keres Emil valamint Benedek Miklós, Mácsai Pál, Schneider Zoltán és Györgyi Anna.

Interjú a rendezővel a szemlén itt olvasható.