Nem lesz 28 hónappal később

2012.09.19. 09:35 Módosítva: 2012.09.19. 09:50

2002-ben jelent meg a mozikban a 28 nappal később című zombis horror, aminek nyitójelenetét a kihalt Londonnal simán lehetne tanítani mindenféle filmes iskolában. (Jó hogy, Danny Boyle rendezte.) A történet, ha valaki nem emlékezne rá, arról szól, hogy egy vírus szépen kiirtja Anglia lakosságát, akik cserébe élőhalottként vegzálják a kevés számú túlélőt. A film sikerén felbuzdulva a stúdó 2007-ben készíttetett egy folytatást is 28 héttel később címen, de ez már korántsem ütött akkorát, sőt, egy közepes zombihorror lett belőle, nem több.

Alex Garland, az első film írója most éppen a Dredd sajtóturnéjával van elfoglalva, de egy interjúban elárulta, hogy a pletykaszinten régóta emlegetett harmadik rész (28 hónappal később) nem fog elkészülni soha.

"A franchise-ban nagyjából ennyi volt, és kész. Mivel ma divatos téma zombikról forgatni, a harmadik film elveszne a többi ilyen mű között, ennek pedig semmi értelmét nem látom. Nagyon büszke vagyok a 28 nappal későbbre, de a folytatásról szó sem lehet."

Ha valakinek zombis elvonási tüneteti lennének, ne csüggedjen, a The Walking Dead című élőhalottas sorozat harmadik évada október közepén érkezik a tévébe.