Tom Cruise megint megmenti a világot

2012.10.02. 14:16

Tegnap kezdődött meg Doug Liman All You Need is Kill című scifijének forgatása, amiben Tom Cruise és Emily Blunt közös erővel igyekszik megmenteni világunkat egy agresszív idegen fajtól. A 2014 március 14-én mozikba kerülő film alapjául Hirosi Szakurazaka azonos című regénye szolgál, a története pedig egy kicsit olyan, mintha Bill Murray az Idétlen időkig című zseniális vígjátékban nem azon igyekezne, hogy meghódítsa Annie McDowellt, hanem ronda földönkívülieket irtana naphosszat.

A könyv amerikai kiadásának borítója.
A könyv amerikai kiadásának borítója.

Cruise egy Bill Cage nevű katonaembert alakít, aki életében nem volt még éles helyzetben, csk ül az irodájában naphosszat. A Mimics nevű faj egy szép napon beleköp az ő levesébe is, mert megtámadják a bolygót, és módszeresen leamortizálnak mindent, az ellenállás hasztalan, a brutálisan gyors és könyörtelen ellenség minden hadsereget felőről. A világ összes megmaradt katonáját egyesítik a kollektív központi tudattal rendelkező és az egyedekkel telepatikus úton kommunikáló faj ellen.

Cage természetesen ebben a kampányban kap szerepet, az öngyilkos küldetésbe meg bele is hal, ahogy kell. Igen ám, de az út végén nem a fény várja, hanem magához tér, és újra átéli ugyanazt a szörnyű napot, aminek végén megint meghal, és így tovább, úgy látszik, aki hozzáér az idegen lényekhez, az valamiféle időhurokba kerül, amiből a kiutat csak az jelenti, ha végez a támadó fajjal. Cage alezredes egyre jobban belejön a háborúba, az újabb és újabb körök alatt kemény lesz, mint a vídia és rájön, hogyan veheti fel a küzdelmet a brutális ellenféllel. Ebben segít majd neki Rita Vrataski kommandósnő (Blunt), és közösen nagyszerű alien-pogromot rendeznek.