Alfréd
-7 °C
2 °C

James Bond 50 éve csábít és gyilkol

2012.10.06. 21:27
Október 5-én lett ötvenéves a mozifilmek James Bondja, az egyszerre elegáns és brutális brit titkos ügynök, aki felrázva, nem keverve issza a vodka-martinit, lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolja a gonoszokat és gátlástalanul megdugja az ellene küldött kémnőket. Ötven év alatt hat színész hordta a 007-es szmokingját 23 Bond-filmben, így a franchise még a Terminátort is túlélte. Összeszedtünk mindent, amit tudni kell James Bondról.
A Dr. No ponyvákat idéző plakátja 1962-ből
A Dr. No ponyvákat idéző plakátja 1962-ből
Fotó: MGM / Eon Productions

1962. október 5-én mutatták be az első nagyköltségvetésű Bond-filmet, a Dr. Nót (előtte csak egy fekete-fehér tévéfilm készült Casino Royale címmel), ami a Goldfingerrel kiegészülve évtizedekre meghatározta az angolszász akciófilmes divatot, örökre bebetonozva a mozgóképkultúrába a lőfegyverrel igazságot osztó, magányos hőst.

Az elmúlt 50 évben 23 hivatalos mozifilmben mentette meg a világot Ian Fleming halhatatlan regényhőse, aki egyébként jövőre ismét jubilál: 1953-ban jelent meg az első Bond-kötet, a Casino Royale. Ötven év alatt hat színész is belebújt a 007-es szmokingjába, így mindig a kor aktuális férfiideálja vezette a vásznon az Aston Martinokat és vitte ágyba az évtized legdögösebb szexszimbólumait (akiket nagyképes összeállításunkbanitt külön is végignézhet). Sean Connery skót testépítőként is tökéletesen hozta azt a nyers Bondot, aki az eredeti Fleming-történetekben látszólag a hidegháború könyörtelen kommandósa, valójában viszont a második világháború előtti, gyarmati világ nőfaló, golfozgató playboya és a 40-es évek dzsungeljáró ponyvahőseinek örököse.

Conneryt egy epizód erejéig a szürke George Lazenby-re cserélték le, majd 73-től az Angyal tévésorozattal befutott, fanyar humorú Roger Moore lett a hivatalos 007-es. Az ő kedélyes stílusát vitte tovább a 90-es évek második felétől a víz alatti kergetőzés közepén is nyakkendőt kötögető Pierce Brosnan, miután kiderült, hogy a 80-as évek egyszemélyes hadsereges akciófilmjeit a Shakespeare-drámákkal összeházasító Timothy Daltonra nincs igény a moziban.

A filmek James Bondja 50 éve áll Őfelsége titkosszolgálatában
A filmek James Bondja 50 éve áll Őfelsége titkosszolgálatában
Fotó: MGM

A Brosnan-éra végén viszont ismét kiderült, hogy az irreális kémfilmparódiák helyett igazi akciófilmeket vár a közönség: a 007-es ne csak kártyázzon és humorizáljon, de érezzen és vérezzen is, a verekedései pedig legalább olyan látványosak és legyenek, mint a konkurens Bourne-filmekben.

Na de ki volt az igazi James Bond?

flemingugynok

Sok hírnévre vágyó életrajzíró és történész adott már ki könyvet arról, kiről mintázhatta Fleming a 007-est, de a legnépszerűbb elmélet még ma is az, hogy saját magát írta bele a regényeibe. A hasonlóság egyértelmű: ő is a brit haditengerészet hírszerzésének majd az MI6 elődjének dolgozott 17F fedőnéven, 1939 és 44 között több titkos akciót is végrehajtott a náci vonalak mögött, sohasem vált meg kedvenc fegyverétől, a könnygázzal töltött golyóstolltól és a 007-eshez hasonlóan ő is imádta a gyors autókat, a drága italokat meg a nagy mellű nőket.

Bond Fleming egyik ügynöktársától, Patrick Dalzel-Jobtól örökölte a fanyar humorát, a nevét pedig egy amerikai ornitológustól (akitől az író később bocsánatot kért a nyúlás miatt, és arra biztatta, nevezzen el róla egy ronda madárfajt). A legújabb kutatások szerint a Bond-történetekhez sokat merített a Fehér Nyúl fedőnéven tevékenykedő, halottaskocsiban bujkáló, vonatokon ugráló, nőfaló Forest Yeo-Thomas jelentéseiből, de a saját felettesét, John Henry Godfrey admirálist is beleírta a regényekbe: róla mintázta Bond főnökét, M-et, és állítólag az admirális volt az is, aki a vodka-martinit felrázva, de nem keverve itta.

A haldokló Bond-szériát így pont a legjobbkor rebootolta a 2006-os Casino Royale: a legelső Fleming-regényből leforgatott legelső bevetésében Daniel Craig pont azt a hedonista, baltaarcú tahót hozta vissza az akciófilmes élvonalba, akit az 62-es Dr. Nóban megismertünk. Sőt, még Bond 50 éve leplezetlen szexmániája és legendás bizalmatlansága is tökéletesen meg lett indokolva az első nagy szerelme, Wesper Lynd árulásával és halálával.

A Bond-filmek dramaturgiája szinte szóról szóra ugyanaz az 1962-es Dr. No óta, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki egy filmet látott, ismeri az összeset. A 007-es mindig egy kemény hős, aki egymaga képes lekaszálni egy egész ellenséges hadsereget, majd miután nyomozás ürügyén beutazta a fél világot, egyszerűen besétál az aktuális világuralomra törő zsarnok titkos rejtekhelyére, ami mindig vulkánsziget, hegyi erőd vagy gigantikus szuperjármű. Itt először leszámol a főgonosz bikanyakú jobbkezével, legyőzi magát az ördögi konspirátort és végül ágyba viszi az időközben mellé csapódó kémnőt. A recept mindig ugyanaz, a főhős, a hősnő, a főgonosz, a kütyük és az autók viszont mindig az aktuális divat szerint változnak: ezért imádják a nézők még ma is a 007-est.

1958-ban még kidobták a Bond-filmet

Fleming saját bevallása szerint csak kedvtelésből kezdett írni, miután leszerelt a brit haditengerészettől. Jamaikai villájában, a híres Goldeneye-ban 3 óra alatt 2000 szót gépelt le minden reggel, hogy aztán estig koktélozhasson a tengerparton. Ám 1958-ban, a milliós példányszámot produkáló hatodik Bond-regénye, a Dr. No után úgy érezte, a könyvesboltok bestseller listái után a filmipart is meg kell hódítania. Egy meggondolatlan pillanatában bagóért eladta a Casino Royale megfilmesítési jogait (így csinálhattak belőle Woody Allenék kémfilm-paródiát), és még ugyanebben az évben bevitt a CBS csatornához egy hat epizódból álló sorozattervet. Ezt visszadobták, és az NBC-t sem érdekelte a Jamaica parancsnok című kalandfilm-sorozata.

Fleming 59-ben a Thunderballt már eleve filmforgatókönyvként írta meg, de hogy a cápákkal, búvárokkal és bikinis lányokkal telepakolt Bond-sztorit ezúttal ne dobják vissza a stúdiók, tettestársnak maga mellé vett két forgatókönyvírót, Jack Whittinghamet és Kevin McCloryt.

McClory azonban nem volt olyan jó író és producer, mint ahogy azt reklámozta magáról: nem haladt a forgatókönyvvel, nem tudott pénzt szerezni a forgatásra, így Fleming végül kiszállt és egymaga fejezte a Tűzgolyót, regényként. Amit a 61-es megjelenés után McClory is elolvasott, és beperelte Fleminget, mert szerinte olyan elemeket vett át a Thunderball-forgatókönyvből a könyvbe, amit nem is ő talált ki. Fleming viszont nem aggódott a per miatt, mert két Bond-rajongó filmes producer, Harry Saltzman és Albert L. Broccoli óriási összeget kínált neki minden addig megjelent, és az összes, jövőben megírt regénye filmes jogaiért.

Roger Moore lett volna az első Bond

Saltzman és Broccoli kezdettől fogva egy egész sorozatnyi, látványos kémfilmben gondolkoztak. Az anyagi bukást is kockáztatva, direkt a Bond-filmekért alapították meg a beszédes nevű Eon Productions stúdiót (Everything or Nothing, mindent vagy semmit), majd szerződést kötöttek az United Artisttal a Bond-filmek finanszírozására. Saltzman és Broccoli kedvenc története a Tűzgolyó volt, így ezzel akarták elindítani a gigaköltségvetésű kémfilm franchise-ukat, de az ügyvédjeik tanácsára végül mégis a Dr. No mellett döntöttek.

Fleming és a producerek eredetileg Roger Moore-t akarták főszereplőnek, de ő akkor már aláírt az Angyal című tévésorozathoz, így a 62-es mozifilmben egy durva vonású testépítő, a korábban úszómesterként és koporsófényezőként dolgozó, állástalan skót sorozatszínész, Sean Connery lett a 007-es.

A film sikere mégsem elsősorban neki, hanem a bikinis Ursula Andressnek volt köszönhető. És a jól időzített premierdátumnak, mivel 1962 elég mozgalmas év volt: John Glenn asztronauta februárban sikeresen megkerülte a Földet, augusztusban Jamaica teljesen függetlenné vált Nagy Britaniától és mintha csak előre megjósolta volna film, októberben kirobbant a kubai rakétaválság. A nagyhatalmak űrversenye, a gyönyörű nőkben, vudu átkokban, homokos tengerpartokban tobzódó Karib-térség sötét titkai és a pusztító nukleáris csapás rémképe évtizedekre előre meghatározta a Bond-történetek dramaturgiáját.

Ráadásul a Dr. No azért is volt tökéletes választás egy kémsorozat indító mozifilmjének, mert a fentiek közül mindegyik elem megtalálható benne: a robotkezű, őrült kínai tudós a karib-tengeri titkos támaszpontja mélyén hangárnyi masinákkal zavarja az amerikai rakétakísérleteket, egészen addig, amíg a 007-es és alkalmi szeretője, egy kagylógyűjtő búvárlány bele nem löki őt egy radioaktív löttyel teli medencébe.

Bond-őrület Fleming és a producerek nélkül

Ian Fleming sajnos csak az első két James Bond-film elkészítésében vehetett részt. A napi 70 cigaretta, a csődbe ment házassága, a hirtelen jött népszerűség és a kimerítő forgatások okozta stressz miatt 1964. augusztus 12-én, 56 évesen elhunyt. Tíz évvel később az addigi filmek állandó társproducere, Harry Saltzman is kénytelen volt kiszállni a Bond francise-ból.

Bár sok ötlettel segítette a forgatókönyvírókat, túlságosan is beleszeretett a 007-es ügynök luxuskategóriás életvitelébe: sokkal több pénzt vert el pezsgőre, kaviárra, állófogadásokra és szerencsejátékra, mint amennyit a Bond-filmekkel megkeresett. A vállalkozásai, amikben meg akarta forgatni a pénzét, csődöt mondtak, és amikor még a felesége is súlyosan megbetegedett , idegösszeroppanást kapott. A 77-es A kém, aki szeretett engem már nélküle készült: hogy rendezhesse óriási adósságait, eladta a Fleming-regények megfilmesítési jogának rá eső részét Albert Broccolinak.

Broccoli utolsó Bond-filmje a 89-es Magányos ügynök volt. A Timothy Dalton-féle Bond-kép népszerűtlensége és a szívinfarktusa miatt a 90-es évektől már egyáltalán nem foglalkozott a 007-essel. A két dolog sajnos összefüggött: Broccoli nehezen dolgozta fel a franchise mélyrepülését. A nézők már ráuntak a 80-as évekbeli, kémfilm- és Indiana Jones-paródiába hajló, kényszeresen viccelődő Roger Moore-epizódokra. De nem jött be nekik az új, Timothy Dalton-féle, brutálisabb James Bond-sem, mert az ő két filmje csak annyiban különbözött a vhs-piacon hódító egy ember-egy háború típusú Schwarzenegger-klasszikusoktól, hogy a 007-es néha megivott egy vodka-martinit két lövöldözés és repülőrobbantás között.

Sosem volt a kánon része a Soha ne mondd, hogy soha

Sean Connery 1983-as Bond filmje nem igazi Bond-film. Ebben az évben Albert Broccoliék a Polipkát küldték a mozikba Roger Moore-ral a főszerepben, a 24. Bond-kaland viszont csak a 65-ös Tűzgolyó gyenge remake-je volt, amit az alkotók Kim Basinger combjaival, a főgonoszt alakító Klaus Maria Brandauer színészi játékával és persze az első, igazi James Bonddal, Sean Conneryvel próbáltak eladni.

A film kizárólag Ian Fleming egykori szerzőtársa, Kevin McClory pofátlan pénzéhsége és profi ügyvédje miatt születhetett meg: a folyamatos pereskedései miatt ugyanis hozzá kerültek 1963-ban a Fleminggel közösen írt, Tűzgolyó című Bond-regény megfilmesítési jogai. McClory így helyet követelhetett magának a Tűzgolyó mozifilm stábjában (tegyük azért hozzá: jól tette, hogy lelkes búvárként egy milliméternyit sem engedett kivágni a víz alatti harcokból, mivel a bikinis Claudine Auger mellett leginkább erre emlékszünk a filmből), később pedig kedve szerint újraforgathatta a Thunderballt. Aminek a provokatív címe egyébként onnan jött, hogy a 71-es Gyémántok az örökkévalóságnak forgatása után Sean Connery kijelentette: soha többé nem fogja eljátszani Bondot.

Pierce Brosnan feltámasztja és megöli Bondot

Albert Broccoli 96-os halála után a lánya, Barbara Broccoli és a mostohafia, Michael G. Wilson kapták meg a Bond franchise-t és a jogokat a Fleming-regények megfilmesítésére. A Broccoli-lány a 79-es Holdkelte rendezőasszisztenséből lett a filmek a későbbi producere, Wilson pedig már a Goldfingerben is közreműködött, a 80-as évek Bond-filmjeit pedig forgatókönyvíróként jegyezte.

Az ő döntésük volt az is, hogy a 90-es években egy új színész, Pierce Brosnan váltsa le Timothy Daltont. Brosnan már 1981-től az öreg Broccoli favoritja volt (az egyik Bond-lány, Cassandra Harris férjeként mindig belógott a Szigorúan bizalmas forgatására), csak a Remington Steele tévésorozat miatt akkor még nem lehetett belőle 007-es. A kommunista táboron végigsöprő rendszerváltó hangulat miatt egyértelmű volt, hogy az Aranyszem fő konfliktusforrása egy hidegháborúból itt ragadt kettős ügynök (a látványosan meghaló Sean Bean) és a címbéli szuperfegyver, az elektromos kütyüket összezavaró, rossz kezekbe került szovjet műhold lesz, Aston Martinok és BMW-k helyett pedig vörös csillagos tankkal és Ladával forgatják le az autós üldözést.

A Goldeneye az újítások mellett visszahozott mindent, ami jól működött a régi Bond-filmekben. Az írók a folyamatosság jegyében a Gyémántok az örökkévalóságnak világpusztító műholdja mellett visszahozták a Polipka és a Halálos rémületben önbíráskodó, félőrült orosz tábornokait és a 007-es egzotikus karib-tengeri utazását is. Hagyománytiszteletből Bond itt is két nővel kavart: az Aranyszem titkát ismerő programozónővel (Izabella Scorupco) és az ellenfél jobbkezével, az ex-KGB-s dominával (Famke Janssen).

A későbbi Brosnan-filmek viszont ugyanazért véreztek el, ahol a Roger Moore-korszak legrosszabb mozijai. A megalomán készítők mindig látványosabb helyszíneket,  több robbanást és rajongóknak szánt kikacsintást akartak, mint amik a korábbi filmekben voltak. Így az önmaga paródiájává váló, 2002-es Halj meg máskor a hülye vicceivel és a lézerrel pusztító űrállomáson műholdon harcoló Bonddal nemcsak a széria mélypontjának számító Holdkeltét idézte fel a nézőkben, de már csak annyiban különbözött az Austin Powers-filmektől, hogy Brosnannek nem volt SZTK-szemüvege és elálló fogsora.

Bondból Bourne lett

A Halj meg máskor!-ban a látványosan ráncosodó Brosnant már betemették a szuperkütyük, ezért a Broccoli-örökösök a remake-láztól megfertőződve, a Casino Royale filmes jogainak visszaszerzése után új Bondot kerestek, és egy reboottal visszatérnek a gyökerekhez. A baltaarcú Daniel Craig így egy 0. filmben mutatta be, milyen volt a kezdő, még egyáltalán nem vodka-martiniző, szuperkütyük nélkül is boldoguló 007-es a Sean Connery-korszak előtt. Az eredmény egy látványos akció-orgia lett kémfilm-paródia helyett, a rajongói fórumokon viszont sokan hiányolták Moneypenny-t, Q-t, a golyóstollba épített tűvetőt és persze Pierce Brosnan sármját.

A Casino Royale sikere után viszont a Kvantum csendje egyszerre akart egy új Bourne-film és a régi Bondok örököse lenni, ezért az írók visszahozták az összes kötelező Bond-kelléket a motorcsónakos hajszától kezdve a naiv MI6-ügynöknőn (Gemma Arterton) és az ellenféltől átcsábított femme fatale-on (Olga Kurylenko) át a főgonosz szupertitkos tanyájáig.

A szavazáshoz be kell lépned Indapassal. Ha nincs, regisztrálj.

Önnek ki a kedvenc James Bondja?

  • 67
    Pierce Brosnan
  • 52
    Danel Craig
  • 49
    Sean Connery
  • 36
    Roger Moore
  • 8
    Timothy Dalton
  • 2
    George Lazenby

A film ugyanúgy 600 millió körüli bevételt hozott össze, mint a Casino Royale, de a gazdasági válság közben annyira betett az MGM stúdiónak, hogy a 4 milliárd dollárnyi hiteltartozásuk miatt 2010 elején a főnökség csődöt jelentett be, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson pedig bizonytalan időre leállította a 23. James Bond-film forgatását.

A Skyfall munkálatai végül csak 2011 elején folytatódhattak. 2010 decemberében ugyanis a Wanteddal, a G.I. Joe-val és az új Star Trekkel is nagyot kaszáló Spyglass Entertainment bevásárolta magát a veszteséges MGM-be, és a saját alapítóit, Gary Barbert és Roger Birnbaumot ültette a vezérigazgató-helyettesi székekbe. A Broccoli-örökösök már csak az idei 50 éves jubileum miatt sem akarták veszni hagyni az évtizedeket túlélő Bond franchise-t (ráadásul pár év múlva a 25. Bond-filmet is meg tudják ünnepelni), ezért a Skyfallban, engedve a rajongói nyomásnak, visszahozták a korábbi részekből kidobott kütyüfelelőst, Q-t is, akit ezúttal a fiatal Ben Whishaw alakít.

James Bond tehát 50 évvel a születése után is népszerű akcióhős. Jól bejáratott brandként túlélte Piszkos Harryt, az öregedő Rambót és a kóklerek kezébe kerülő Terminátort is, ráadásul a folyamatosan cserélgetett főszereplők, az épp aktuális divatirányzatokhoz igazodás, na meg persze a bikinis Bond-lányok miatt mindig megtalálja az utat a fizetőképes moziközönséghez.

Mindenkinek van egy Bondja

A fenti cikk írójának a hülye humorú Roger Moore a kedvenc James Bondja. Annak ellenére, hogy Pierce Brosnanen jobban áll a szmoking, Sean Connery sokkal szőrösebb és macsóbb, Timothy Daltonnak színészi képességi is voltak, a freerunner, Bourne-klón Daniel Craig pedig sikeresen átmentette a hidegháborús 007-es mítoszát a XXI. századba. De valószínűleg mindenki azt a James Bondot kedveli legjobban, akinek a filmjeit először látta tinédzser korában.

Fotó: Zsilvölgyi Csaba / Delta Vision
Nekem például a Szigorúan bizalmas és a Polipka voltak az első Bond-filmjeim, amik örökre összenőttek Láng József jellegzetes szinkronhangjával. Valamikor a 90-es évek legelején, a másolt kazettás világ alkonyán láttam, nagyjából a Terminátorral, a Flash Gordonnal és a Bud Spencer-Terence Hill filmekkel együtt, és meg voltam győződve arról, hogy az összes Bond-film ilyen világutazós-humorizálós Indiana Jones-mozi. A Roger Moore-imádatommal azonban már a retróvonalat képviseltem a 90-es években, mert az akkori filmőrültek az egyel későbbi Bondért, Timothy Daltonért rajongtak. Olyannyira, hogy a rendszerváltás környékén jellemzően külföldi néven publikáló magyar ponyvaírók egyike, a 91-ben 26 éves Gáspár András épp Dalton 007-eséről mintázta Tier-Nan Gorduin karakterét. Nem véletlen, hogy a Halál havában című Gorduin-regény 2008-as újrakiadása már egy Timothy Dalton-arcú főhőssel a borítóján jelent meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!