Már az S.O.S. Love stábja is csalódott

2012.10.16. 14:39

Az S.O.S. Love című film az alkotók várakozásai alatt teljesített a mozikban, de a nézők után a stáb is csalódott: vannak, akiket máig nem fizettek ki. A rendező-producer Sas Tamás egy a stábnak írt leveléből kiderül, azért valamennyire optimista maradt: bár úgy állt neki a filmnek, hogy nem állt rendelkezésére a költségvetés, továbbra is szeretne filmet készíteni.

A Cinema City-mozilánc forgalmazócége, a Fórum Hungary felkarolta ugyan Sas Tamás decemberben bemutatott közönségnek szánt filmjét, de a mozis nézettség megállt 38 ezernél (kritikát itt olvashatnak). A stáb viszont nem emiatt maradt le a béréről, hisz filmgyártásnak itthon eleve nem a bevétel reményében állnak neki, hanem optimális esetben szponzori és állami támogatásokból.

Sas Tamás azt írta a stábnak, hogy bár 9 hónapja azon dolgozik, hogy az elmaradt fizetési kötelezettségeiknek eleget tegyenek, kiderült, hogy azt a hitelt is, amin több hónapja dolgoznak, véglegesen visszautasították. A film külföldi forgalmazása most kezdődik, ígéri, a bevételt szétosztják.

Szeretne filmet készíteni továbbra is, új munkákkal kárpótolná a stábot, de a jelen helyzet, mint írja, egy ideig ezt nem teszi lehetővé.