Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hét ritka fotó a 79-es Alien forgatásáról

2012.10.26. 08:29

A Blastr-től a Geektyrantig szinte minden filmes blog kirakta azokat az eddig csak ritkán látott fotókat, amik a 79-es Nyolcadik utas: a Halál forgatásán készültek, és többnyire a 218 centis, huszonéves nigériai diák, Bolaji Badejo próbált rajta pihenni a banánfejű idegen milliókba kerülő, kényelmetlen jelmezében.

A hazai Alien- és Predator-rajongók Mekkája, az Aliensonline így mutatta be egy régebbi cikkében a film idegőrlő forgatását és a szörnyruhás szereplő hányattatásait: „A fő szörnyeteg megalkotása volt talán a legnehezebb és legköltségesebb feladat. Úgy kellett felépíteni a gumiruhát, hogy abban az idegent játszó, több mint két méter magas nigériai diák, Bolaji Badejo elférjen, és mégis olyan hatást keltsen, mintha a kiálló bordák és légzőcsápok rengetege csipkeszerűen áttetsző lenne. A ruhát tizenöt különálló darabból illesztették rá a színészre, majd bedrótozták a kezektől függetlenül mozgó testrészeket, csápokat, végül felhelyezték a lény fejét. A szerencsétlen statiszta iszonyatos kínokat állt ki. Órákon keresztül feszült rajta a negyedmillió dolláros jelmez – alig kapott levegőt –, a nehéz sisaktól gyakorlatilag semmit sem látott („Olyan volt, mintha egy nagy banánt nyomtak volna a fejemre" – mondta), és miután megszabadult a ruháktól, egész testét kék-zöld foltok borították.”

Nekünk, nézőknek viszont abszolút megérte, hogy Badejó ennyit szenvedett a jelmezben: a Nyolcadik utas: a Halál nemcsak kultfilm és egy sikeres franchise alapköve lett, de 1980-ban Oscart is kapott speciális effekt kategóriában. Természetesen a díj a svájci szürrealista művész, az Alienek atyjának hívott H.R. Giger érdeme volt, aki először festett le a duplafogsoros, péniszfejű űrparazitát, de a xenomorf embernagyságú latexverziója legalább ennyire egy tehetséges bábos, Carlo Rambaldi gyermeke is. Az Oscar-díjas trükkmesteri csapatban volt még az űrhajómodelleket készítő Denys Ayling, valamint Brian Johnson és Nick Allder, akik mindent a két kezükkel építettek meg a lángszóróktól kezdve a Nostromo kicsinyített másáig.

H. R. Giger emberkoponyás proto-Alient készít a 79-es mozifilmhez
H. R. Giger emberkoponyás proto-Alient készít a 79-es mozifilmhez
Fotó: dragonfishfilms.com / 20th Century Fox

A galéria emberkoponyás Alienje persze megtévesztő lehet, hiszen ez a szörny csak az Alien 4: Feltámad a Halálban született meg. Valójában viszont már az első részben is egy ilyen lény szerepelt volna, de a tesztjelenetekben használt gumiruháját később lecserélték a jól ismert banánfejre (a hasonló forgatási érdekességekért érdemes megnézni a dvd-díszkiadások extráit).