Itt az Intim fejlövés 2 előzetese

2012.11.16. 15:50

Szajki Péter rendező Nejem, nőm, csajom című filmjének a héten mozikba került az előzetese. Az első filmje, az Intim fejlövés négy pasiról szólt, most négy nő áll a középpontban. A szálak egy szépségszalonban futnak össze a Vörös Adél forgatókönyvíróval írt moziban. A négy főszereplő itt találkozik, hogy egy szép este reményében megszépüljenek. A forgatókönyvről eddig ennél többet nem tudtunk meg, az előzetesben azonban bemutatnak minden szálat.

Az alkotók a vígjáték "őrült szórakoztató helyzetei" miatt ajánlják a filmet. Szerintük ez se nem női, se nem férfi film, egy franciás vígjáték, drámai elemekkel. A rendező most kérdésünkre annyit mondott, hogy különösen a színészek miatt ajánlja: "Hogy Stohl András visszatér és megmutatja, hogy jó filmszínész, hogy Schell Judit és Rudolf Péter jók együtt, hogy Tompos Kátyának új arcát ismerhetjük meg, hogy Gubík Ági ismét szép, és hogy felfedeztük Lovas Rozit"- sorolta.

A júniusban, állami támogatás nélkül forgott film utómunkája már júliustól tart. "Abszolút kiváltságos helyzetben volt a stábunk ebből a szempontból, hogy az idén forgó négy darab film egyike lehettünk. Viszonylag könnyebben találtunk stábtagokat" - mondta a rendező. A hangutómunka és a képutómunka még eltart pár hétig. Most készül még néhány trükk, és a hangkeverés van hátra. A filmzenét Kovács Áron Ádám készítette, a végefőcímet pedig Odett énekli.

Az Intim fejlövés sikeres volt, a 2009-es szemlén elsőfilmes díjat kapott Szabó Simon filmjével megosztva, emellett az Index Indafilmjén egy év alatt több mint 300 ezren nézték meg, azóta elérte a 400 ezer nézőt. "Ha az Intim fejlövés no budget volt a hétmillió forintjával, akkor ez low budget " - utalt Pataki Ági producer az alacsony költségvetésre. Producerek még Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Kovács Gábor. A Nejem, nőm, csajom december 20-tól a mozikban, forgalmazza a Pro Video Film.