Minden idők második legjobb vicces űrfilmje

2009.09.23. 17:20
Humoros sci-fit nehéz csinálni. Ugyanaz a probléma vele, mint a pornóparódiával: maga a parodizálandó műfaj eleve vicces, így minek még ki is röhögtetni. A District 9-ben viszont tökéletesen összejött, írják lelkes kritikusaink.

Megvédi-e az MSZP a földönkívüliek emberi jogait? – 10/10
Szily László

A direkt humoros sci-fikkel az is baj, hogy tréfásan kicsi szokott lenni a költségvetésük, és nincsen illúziórombolóbb dolog egy láthatóan papundekliből ácsolt űrhajónál. Minden idők legtökéletesebb humoros űrfilmje, a Paul Verhoeven-féle Csillagközi invázió megmutatta, hogyan érdemes ilyesmibe fogni: véresen komoly arccal, rettenetes mészárlásokkal, karót nyelt szereplőkkel, zseniális dialógusokkal és normális költségvetéssel.

A Starship Troopers a maga nemében olyan tökéletes film, hogy biztos voltam benne, soha nem csinálnak hozzá akár csak kicsit is hasonlót. 12 éven át tényleg nem, aztán jött a District 9, és már egy hete nem térek magamhoz a boldogságtól.

A film első fél órája minden idők messze legviccesebb tudományos-fantasztikus 30 perce. Az ezerszer használt áldokumentumfilm-narráció itt adekvát és pompásan működik, és van annyira jó az alapötlet a menekülttáborba zárt, szerencsétlen balfasz idegenekkel, hogy ennek a kibontása önmagában is igen szórakoztató, még mielőtt nekilódulna maga a cselekmény.

Ami aztán nekilódul, hogy az ember soha az életben ne tudja eldönteni, hogy nem ez lett volna-e minden idők legjobb sci-fije, ha végig kitartanak a híradószerűség mellett. Gyanús nekem, hogy még azok is, akik most sajnálkoznak a hagyományosabb dramaturgia előretörésén, egy idő múlva megunták volna a dokumentarista hangulatot.

A film elejét mindenesetre különösen élvezetessé teszi két dolog. Az egyik a balfácán főszereplőt játszó Sharlto Copley zsenialitása, a másik pedig az, hogy a rendező egy globalizált dél-afrikai. Az összes olyan szerencsétlent, aki Tajvanon gyártott amerikai laptopjáról fellép az internetre, majd elkezdi gyalázni a globalizációt, el kéne küldeni erre a filmre. Parádés, hogy a dél-afrikai filmes által új-zélandi szervezésben rendezett, amerikai ízű űrlényes történet milyen kegyetlen, halálpontos iróniával képes beszélni a menekültek-másszínűek-beilleszkedés-gyűlölködés elkoptatott témaköréről. Az ember harsogva röhög, aztán rájön, hogy közben minden politiológiai elemzésnél plasztikusabb képet kapott arról, hogyan reagál akár egy feketék, fehérek és színesek által alkotott tarka társadalom is egy újabb idegen csoport megjelenésére. Mindezt anélkül, hogy a didaktikusság vagy a szájbarágás gyanúja is felmerülne.

Ha a magyar baloldal kicsit is komolyan venné az antirasszizmust, és nemcsak Fidesz-ellenes fegyvernek használná, Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc már rég kart karba öltve árulnák az olcsó macskakaját District 9 szélén.

A szédítő indítás után igazából a folytatással sincs baj, itt már nem feltétlenül kacagunk fel percenként jó hangosan, cserébe megjelenik a történet és az izgalom, de a legjobbak itt is a dél-afrikai valóságból átszivárgó részek, például a nigériai bűnbanda üzelmei.

Ráknépség a világűrből 10/10
etele

Neill Blomkamp egy eddig ismeretlen dél-afrikai rendező, aki remekül épít barátságokat. Elképzeltem mi történhetett volna, ha Peter "Uruk-hai" Jackson helyett "Jar-jar Binks" Lucasszal haverkodik, de nem merem leírni. Blomkamp 2005-ben készített egy rövidfilmet Alive In Joburg címmel, ami arról szól, milyen nehéz a hajótörött idegenek élete egy Johannesburg melletti menekülttáborban, mennyire utálják őket a helyiek, a gonosz katonamultik pedig hogyan próbálnak hasznot húzni a helyzetből. Aztán jött Jackson, aki producerként adott a haverjának harmincmillió dollárt, hogy csinálja meg egész estésben és rendesen ugyanezt. (Lucas tízszer ennyit adott volna.)

A District-9 áldokumentumfilmként nyit, a híradóbevágásokból kiderül, hogy húsz éve megjelent egy óriási űrhajó Johannesburg fölött, megállt, és azóta ott lebeg. Az űrhajóban találtak egy rakás éhező idegent, akiket jó házigazdaként, földi szokás szerint menekülttáborba zártak, mert valamiért nem tudnak továbbállni, de persze dolgozni se akarnak, ügyetlenek a gyorséttermi munkához, rondák, és hülye hangokat adnak ki magukból. A híradók mellett a helyiekkel készült rövid interjúkból is bejátszanak néhányat, és úgy tűnik, senki sem akarja, hogy a nyilvánvalóan bűnözőhajlamú, beilleszkedni képtelen lények tovább rontsák a levegőt Dél-Afrika kies fővárosának környékén, főleg egy évvel a foci-vb előtt.

Itt jön a képbe a Multinational United (MNU) nevű kereskedelmi-katonai (nagyon gonosz) szervezet és egy frissen előléptetett hivatalnoka, Wikus (Sharlto Copley), aki nem egy észlény, és nem is a jellemfejlődés bajnoka. Az ő feladata végigjárni a Distric-9 nevű nyomornegyedet, és a lehető legkedvesebben átadni az idegeneknek az értesítést, hogy egy kicsit odébb már várja őket egy vadiúj, minden igényt kielégítő koncentrációs tábor. Aztán minden másképp lesz. A történetről ennyit, inkább megpróbálom összeszedni, miért zseniális ez a film.

Először is, szívet melengetően, kegyetlenül cinikus. Az egész áldokumentumfilmes kezdés hihetetlenül eltalált. Az emberek, a kormány és az (erőszak)szervezetek hozzáállása az idegenekhez minden szinten remek képet fest rólunk. A rákoknak hívott idegenek életkörülményeinek, szokásainak bemutatása a nigériai kártya kijátszásával, a macskakaja- és birkafejnepperkedéssel együtt tökéletes. Blomkamp az eredeti kisfilmjéhez valódi helyieket kérdezett a valóban ott élő menekültekről, és az ő válaszaik kerültek be az űrlényes áldokumentumfilmbe. Ilyen csúnya a világ, bizony. Egszerre vicces és fájdalmas látni, hogy valójában hogyan történne most a Földön egy ilyen kapcsolatfelvétel, és körülbelül pont így, tökmindegy, hogy Afrikában szállnak le az ufók, vagy Siófok New York mellett.

Aztán a másik része, ami miatt ilyen scifire megy az ember, hogy legyen benne jó földönkívüli, fasza fegyverek, villogó dolgok és akció. A District-9 ebben is remekül teljesít. Nem éppen a megszokott módon szerencsére, de mindent megkaptam, amire vágytam, különösen tetszett az idegen fegyverek látványos és végig nagytotálban mutatott hatása az emberekre, amit mostanában szeretnek kihagyni a korhatár miatt. A District-9 viszont korhatáros, és nem szinkronizálták, ez eleve jó jel. A költségvetés nagy része biztosan a CGI-re ment el, és bár az elején kicsit furcsa volt az űrlények mozgása, de néhány perc után megszoktam, sőt, a ronda rákarc mögött hihető, érző lények lakoznak, ami miatt szívesen látnék egy vidám rákos szappanoperát a jövőben.

A District-9 nem nagyívű űropera, inkább egy effektekkel megtámogatott kamaradarab, ami színpadon és musicalben is működne. Remélem, nem lesz folytatása, ez a film így jó, ahogy van, menjenek és nézzék meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!