Miért nem fulladtak bele a juharszirupba?

Csapjunk bele egyből a sültszalonnás-eperzselés muffinba: a Derült égből fasírt végig unalmas, általában érdektelen, gyakran didaktikus és – hiába kínosan szóviccgyanús, ki kell mondanom – émelyítő film.

Két lelkes rajzfilm- és újabban 3D-függő gyerekem, Miriam (6), Borisz (7) és én egyformán 3-ast adtunk rá 10-ből, egyszerűen el sem tudom képzelni, hogyan állhat 85 százalékon a Rottentomatoes kritikaösszesítőjében és 7,4/10-en a legnagyobb filmes oldalon, az IMDB-n.

A film legnagyobb hibája, hogy a főszereplő egy kicsit sem rokonszenves pöcsfej, akivel lehetetlen azonosulni. Érdekes megközelítés lenne, ha kifejezetten gyűlölnünk kéne Flint Lockwoodot, az Atlanti-óceán egy kis, szardíniahalászatból élő szigetén élő fiatal feltalálót, aki feltalálja a vízből gyorséttermi kaját gyártó készüléket. Meg is próbáltam így nézni a filmet, de ettől sem lett jobb.

A női főszereplőben sincs sokkal több köszönet. Sam Sparks, a tévésidőjárásjelentő-gyakornok nem olyan tápos majom, mint a későbbi kandúrja, Flint, de nagyon távol van attól, hogy rendes hősnő módjára kicsit is beleszeressünk. Egyetlen érdekes vonása, hogy meghökkentően hasonlít a Szörnyek az űrlények ellen című, idén bemutatott Dreamworks-film hősnőjére.

Igazán szomorú, hogy az RTL Klub–TV2-betegség a menő filmstúdiókat is megfertőzte, különösen, hogy a csaj kinézetre leginkább jellegtelen. A Village People-ből túlzott MDMA-használata miatt kirúgott rendőr figurájában van fantázia, de azon kívül, hogy állandóan szaltózik, nem sok minden derül ki róla. A polgármester viszont egészen pipec főgonosz, az ő jellemtelenekedése kicsit javít a helyzeten, és Flint apja, a baltával faragott fejű szemöldökember is elmegy.

A film a következő nagy kérdést teszi fel a nézőknek: mi történik, ha egy idióta feltaláló vízből kaját gyártó gépe fölrepül a felhők közé, és ezentúl eső helyett fasírtos spagetti esik? Nyilván virágzásnak indulnak a ruhatisztítók, de a film nem foglalkozik a Patyolat aranykorával. Helyette eldurrantják az összes rajzfilmes patront a "légy önmagad"-tól a "hülyeség egy gyerekkori reklámszereplésre alapozni az egész életünket"-en keresztül a "szeretetet ki kell mutatni"-ig. Nem beszélve arról, hogy még egy kereszténydemokrata is szitkozódni kezd, ha cirkuszi porond méretű pizza esik a részletre vett háza tetejére.

A cselekményt a naiv fiú, a régi vágású horgászboltos apa, a nyomulós, de állítólag eszes tévés csaj és a jellemtelen politikus gombolyítja, közben pompásan animált fánkok, szalonnacsíkok, hamburgerek és egyéb szmókertáplálékok potyognak az égből. Mivel nem lehet senkinek drukkolni, az egész totálisan tét nélküli vergődés, én fél óra múlva már azt kívántam, hogy mindenki fulladjon juharszirupba, de talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, nem pontosan ez a vége.

A film egyébként elfogadhatóan néz ki, a 3D lehetőségeit jól kihasználja, de mennyivel jobb volt az, amikor a bemutatóra érkező Demcsák Zsuzsa észrevette a fotósokat, és Bruce Lee-t megszégyenítő sebességgel magazinfotó-pozícióba rendeződött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25