Ennél a Vissza a jövőbe is tudományosabb

2009.11.02. 10:22 Módosítva: 2009-11-02 12:59:25
Racionalitást, logikát, szabályokat ne keressünk Az időutazó feleségében. Mi történik, ha egy férfinak egy szíve, egy nője, de sok ideje van?

A szívet támadja - Valuska László (7/10, de csak a könyv miatt)

Kritika a regényről

Az időutazó felesége nem jó a mozikban, de az örök szerelem könyvben igazán fájdalmas.

A melodráma az érzelmi terrorizmus legfőbb fegyvere, mert csak a szívre akar hatni, és ha jól csinálják, facsarja rendesen. Audrey Niffenegger írt egy regényt azonos címen, megható volt számára, hogy nagyszülei annyira szerették egymást, hogy utóbbi halála után a nagymama nem tudott továbblépni, csak várta mindig a férjét, aki a fejében ugyanannyira élt. A 2,5 millió példányban elkelt regényben az időutazás tehát nem szkafanderes scifire utal, bármilyen jó lenne ez. Helyette: Henry egy génhiba miatt akaratán kívül ugrál az időben, és szerelmes lesz Clare-be.

Az időutazó felesége kizárólag a szerelemről, a hiányról és az elmúlásról szól, valamint két beteg szerelmesről. Henrynek egy baja van, hogy ugrál az időben, Clare problémája, hogy örökké vár, közös betegségük a szerelem, amivel az ismert, kiszámíthatatlan időugrálós keretfeltételek közepette nehezen birkóznak meg. Vagyis a szerelemmel nincs baj, csak a megvalósítással.

Racionalitást, logikát, szabályokat ne keressünk a történetben, mert teljesen lényegtelen, nem lesz attól jobb Az időutazó felesége. Hagyjuk hatni a filmet, ritkán van ilyen, még ha ilyen könnyű hatásvadász akcióval is van dolgunk.

Történetről, színészi játékról, rendezésről szinte felesleges beszélni, de mégis. Egy 580 oldalas, sűrű regényből kétórás moziverziót csinálni lehetetlen, rengeteg szálat kell könnyű kézzel elvarrni, meg is teszik, így minden leegyszerűsödik, nincsenek kétségek, problémák. Ráadásul szegény Eric Bana egy dolgot mutat a filmben, hogy milyen egyarcú: nem zavarja, hogy éppen hány éves, mi a korszak, vagy milyen érzésekkel viseltet épp a lány iránt. A rendező csak annyit kért tőle, hogy lehetőleg a forgatás rá eső részében igyekezzen a kamera előtt tölteni az időt. Pedig a regényben vívódik az alkoholista és a züllött időutazó, aki igazi szerelmessé csak Clare mellett válik. Az időutazás kiemelten fontos szabálya, hogy az ugrálás során nem változtathatsz a sors biztos kézzel szőtt fonalán. Henry és Clare viszont, legyenek akárhány évesek, folyamatosan egymást alakítják, formázzák, mert erről szól a szerelem - legalábbis a regényben. A filmben Rachel Adams olyan csajt alakít, akiért én egyszer sem jönnék vissza egyik időből sem. Minden konfliktust és erőt kiírtak a karakteréből, nem maradt neki semmi, pedig ez egy kétszemélyes történet, a regényben is két szólam fut párhuzamosan egymás mellett.

Egyébként teljesen tipikusan férfiközpontú film ez: a nő vár, szülné a gyereket, rendezgeti a házat, nincs élete, a férfiét éli, Henry meg ugrál az időben, követhetetlen, izgalmas utazó, így semmi különleges nincs ebben a szerelemmodellben. Átlagos, hétköznapi, de a bizonytalan érzelmi életű nézők fokozottan gondolják meg, megnézik-e a filmet.

Ennél a Vissza a jövőbe is tudományosabb - barb (4/10)

Előadnám itt az egyszeri nézőt, aki felcsapja a moziműsort valami romantikus darabért, meglátja a címet, és azt gondolja, hogy na, ez jó lesz. Szépen beül a moziba, és mit sem tud arról, hogy Az időutazó felesége tulajdonképpen egy regény, illetve csak egy regény volt, amíg Robert Schwentke hozzá nem látott egy hároméves gyerek elszántságával a könyv szétcincálásához.

A film elején egy szokványos romantikus mozit láthatunk, amiben adott egy probléma, pontosabban egy kromoszómahiba, aminek köszönhetően Henry úgy tűnik el egy mondat közepén egy másik idősíkba, hogy csak a ruhája marad utána.

Sok mindennel megbirkózik egy nő, ha fantáziát lát egy pasiban. Még akár azzal is, ha a szerelme karácsonykor eltűnik két hétre, van ezzel így számos topmenedzser-feleség. De aki a Henryt alakító Eric Banában képes bármilyen fantáziát látni, az vagy vak, vagy betegesen vonzódik azokhoz a férfiakhoz, akiknek whisky-cigi-butaság szaguk van.

Hiába játsszák Clare-t ketten is – kislánykorától az anyaságig –, ha a film Henryje ugyanaz, ugyanazzal a szegényes mimikával, ugyanazzal az érdektelen arckifejezéssel. Eric Bana kísérletet sem tesz arra, hogy bemutassa a főhős lelki fejlődésének stádiumait, vagy eljátssza fiatalabb és idősebb énjeit, netán érzelmeket mutasson ki szerelmének.

Miután belenyugodtunk, hogy most nem fogunk könnyeket hullatni, egyedül csak a sci-fi-szálba kapaszkodhatunk, ami viszont az eredeti történetben is nélkülözte a tudományosságot. Miután egyre zagyvább dolgokat látunk, csak abban reménykedhetünk, hogy a film hátralévő részében Michael J. Fox egyszer csak beugrik az egyik jelenetbe, és azt mondja Henrynek, hogy „Mi van haver? Nem láttad a Vissza a jövőbe egyik részét sem? Nem tudod, hogy nem avatkozhatsz bele a múltbéli eseményekbe? Ez a szabály, na!” De sajnos ez sem történik meg.

Az Időutazó felesége nem értékelhető produktum az eredeti regény ismerete nélkül, de aki a Ház a tónált is imádta, ne hagyja ki.