Ha ilyen a világvége, nem kérek belőle

2009.11.11. 15:59 Módosítva: 2009-11-11 16:43:22
A 2012 Roland Emmerich katasztrófafilmes sorozatának záródarabja. A világ 2012. december 21-én megszűnik, de így is kár, hogy a rendező megfelejtkezett a szereplőkről, a forgatókönyvről és még néhány apróságról. A baj ezzel a filmmel nem az, hogy baromság az alapja.

Mi jön ki másfél Margit híd árából? - (8/10)
sixx

Roland Emmerich mostanra jutott el odáig, hogy tele van a töke az egész világgal, és ideje széjjelrugdosni a sárgolyót, mindegy, milyen indokkal, csak pusztuljon mindenki. A 2012 a katasztrófafilmes sorozat záródarabja. A maják igen bonyolult naptárjuk segítségével úgy számolták, a világ 2012. december 21-én megszűnik, a napkitörések felmelegítik a bolygó kérgét, az elmozdul, a pólusok helyet cserélnek, kitör az összes vulkán, földrengések nyelik el a városokat, és ha ez nem lenne elég, jönnek a cunamik, hogy eltöröljék az emberiség gondosan felépített nyomait. Kész-passz. A maják persze nem így fogalmaztak, de Emmerichnek bőven elég volt a hamburgi nyugdíjasokat riogató német bulvársajtóban megjelent zanzásított verzió.

Ezekből gründoltatott egy forgatókönyvet, összelopkodott annyi klisét és újrahasznosított karaktert a filmtörténet katasztrófafilmjeiből, amennyit nem szégyellt (a nemes elnök: Danny Glover, a lúzer fater: John Cusack, a jó karban levő negyvenes exnej: Amanda Peet, a vérgeci politikus: Oliver Platt, a hibbant összeesküvés-elmélet fanatikus: Woody Harrelson, két tündibündi és két igen ronda gyerek, meg egy kutya). Majd az állítólag 260 millió dollárra (pár millió híján ötvenmilliárd forintra) rúgó költségvetés nagy részét, másfél Margit híd felújítására elegendő lóvét odaadott pár programozónak és grafikusnak, nesztek, pusztítsátok el belőle a világot.

A srácok engedelmesen rajzoltak Rióban romba dőlő Jézus-szobrot, óriási árokban lassan eltűnő Las Vegast és imádkozó híveket maga alá temető Szent Péter-bazilikát. A büdzsé nagy részét elvitte a közel tökéletesre renderelt pusztítás. Kár, hogy az emberi szemet egyelőre még nem lehet teljesen becsapni, néha nagyon kilóg a lóláb: a bazilika kupolájának nincs súlya, a menekülő limuzin felülről pont úgy néz ki, mint egy matchbox. De maguk a képek nem rosszak, az ember csak ül és néz, miközben minden robban, borul, szakad, zuhan, kigyullad vagy elsüllyed.

A baj ezzel a filmmel nem az, hogy baromság az alapja, és ilyen sablonos karaktereket legutoljára az albán diafilmfesztivál díjnyertes alkotásában láthattunk. Ha ennél többet vártunk egy 2012 című Emmerich-filmtől, ami arról szól, hogy megdöglünk mind, akkor magunkra vessünk, ne mást hibáztassunk.

A baj az, hogy a rendező kissé elmérte a farkát, és úgy gondolta, hogy ha van egy jól mutató jelenetsor, teszem azt, a földrengés sújtotta Los Angelesben menekülő, kocsikat, leomló hidakat és felhőharcolókat kerülgető limuzin, ami mindig az utolsó utáni pillanatban kerül ki az újabb tuti buktából, azt még egyszer el lehet sütni egy kétmotoros repülőgéppel, majd egy lakóautóval, utána egy bazi nagy ruszki repülővel (ami csak úgy ott vigyorgott a Las Vegas-i reptér kifutóján), végül marha nagy hajókkal is. Az önismétlés bocsánatos bűn, ha filmről filmre történik, és mondjuk eltelik a két alkotás között 10 év, de úgy nem, ha a rendező egy jelenetet másolt át indigóval egy újabb lapra, és ezzel töltött ki legalább 60 percet a 150 perces játékidőből.

A szereplők sorsa engem különösebben nem érdekelt, komolyan vehető karakter, értelmesebb beszélgetés amúgy sem volt várható, így azért drukkoltam, hogy ne ússza meg senki. De ezt nem merte bevállalni Hollywood, kell a remény az embernek, a tudat, hogy bármilyen katasztrófa jön, egy maroknyi túlélő (jelen esetben vagy másfélmillió) úgyis akad, hogy aztán visszatérjenek a civilizáció bölcsőjébe, és újrakezdjenek mindent. A látvány simán megérdemel 8 pontot a tízből, ha a filmet szatírának tekintjük, akkor a többi része is kaphat hármat, de ha komolyan vesszük a mondanivalót, az önfeláldozást, a családot egyesítő nagy kataklizmát és a hegyen üvöltöző összeesküvés-elméletekben vakon hívő őrült rádióst, akkor csak egyet, mert nagybetűs filmnek a 2012 valójában elég silány.

Ha ilyen gagyi a világvége, nem kérek belőle - (6/10)
hh

A film alapvetése, hogy a maja naptár szerint 2012. december 21-én a bolygók együttállása miatt felborul a Föld megszokott rendje, és kipusztul az emberiség. Egy méhecske naptárából kisilabizálni, hogy 2012-ben vége lesz a világunknak, erős túlzás, de jó okot szolgáltat arra, hogy Roland Emmerich újabb katasztrófafilmet csináljon. A 2012-es világvégemítoszban sokan hisznek, az ezotériával foglalkozók közül szinte mindenki vallja, hogy ha nem is pusztul el a Föld, végletes energiaátrendeződések lesznek, tehát az a fajta emberi élet, amit ma ismerünk, megszűnik.

Hallottam már olyan magyarázatot kissé elszállt embertől, ami szinte ésszerűnek tűnt, így az alkotóknak is meglett volna a lehetőségük arra, hogy valami tényleg hihető armageddont vizionáljanak, amitől aztán úgy tudunk félni, mintha tényleg bekövetkezhetne. De nem ezt kaptuk, hanem egy önmaga tőrébe dőlő sztorit, egy buta akciófilmet. Hogy a moziba járó közönség világpusztulásra vágyik, szépen szemlélteti azt az elidegenedettséget, ami miatt tudat alatt annyira áhítozunk a nagy gonosz erőre, hogy összehozzon, egyenlővé tegyen minket.

Az még rendben van, hogy a film közben bevillan az összes eddigi katasztrófafilm, viszont a vége felé közeledve már leginkább a Mélytengeri szörnyeteg című (Deep Star Six) katasztrófafilmre emlékeztetett. Megdöbbentő, hogy nem sok aspektusból haladta meg a 89-es műalkotást. A legnagyobb különbség, hogy a múlt században ugyanezek a katasztrófafilm-elemek még újdonságnak számítottak.

Az egész történet ott bukott meg, amikor a vége felé kiderült, hogy hogyan is jön majd el a nagy világvége. De nem spoilerezek. Még egy óvodás is jobb megoldást tudott volna kitalálni az emberek megmentésére, mint a filmben a politikai elit, aminek következtében körülbelül hatmilliárd ember nem éli túl a katasztrófát.

A film egyik lehetséges üzenete, hogy a gátlástalan üzletemberekkel szemben a keresztények nem élik túl a világvégét, legalábbis fizikai értelmében véve. Ők ugyanis az olasz miniszterelnökkel az élen inkább a otthon maradnak imádkozni, ahelyett, hogy egymilliárd euróért jegyet váltanának a valódi túlvilági életre. A másik üzenet, hogy szinte alig szerepelt a filmben fehér ember, legalábbis magasabb beosztásban. Kezd számomra idegesítő trenddé válni ez az USA szórakoztatóiparában, legutóbb a Left 4 Dead 2-nél szembesültem azzal, hogy a négy túlélőből kettő afro-amerikai.

A kliséparádéból talán a legidegesítőbb a tipikus családi szál. Munkamánia miatt elvált szülők, akik azért még mindig szeretik egymást, de az anya inkább összejött egy plasztikai sebésszel, aki jobban odafigyel rá, a gyerek meg az új apát jobban bírja, mint az eredetit. A film drámainak szánt elemein páran vinnyogva röhögtek kínjukban, az előttem ülő fickó a sírós apa-fiú búcsújelenetnél az öklébe volt kénytelen harapni, hogy elfojtsa röhögőgörcsét. Pont olyan érzésem volt, mint a Terminátor 4 dialógusai alatt.

Ahogy a T4, a 2012 is akkor lett volna jó, ha kihagynak belőle minden emberi szálat, és meghagyják színtiszta pusztulási akciónak. A magas költségvetés ellenére túlsúlyban voltak az olyan jelenetek, amikor lehetett tudni, hogy nagy durvulás folyik a külvilágban, de mi ahelyett a színészek könnyeit és bénázásait kellett nézzük.

Minden kritizálhatósága ellenére majdnem végig élveztem a filmet. Az akciójeleneteket mindenképp, és jó volt az is, ahogy egyre jobban közelgett a vége, nem tudtam elképzelni, vajon hogyan zárulhat. A karakterekkel nem volt különösebb gondom, Woody Harrelson kifejezetten nagyot alakít őrültnek tűnő rádiós váteszként, John Cusack pedig visz annyi iróniát a filmbe, hogy az ember ne meneküljön ki a moziból a patetikus jelenetek miatt. Kedvenc figurám az orosz mágnás, aki murmanszki szegénylegényből küzdötte fel magát a felső tízezerbe, így vicces újgazdagos jellemvonásokkal bír.

Vannak óriási poénok, mint például Schwarzenegger kormányzó feltűnése, amikor nyugtatja a népet: „A pasas színész volt, szerepet játszik” – mondja róla a főszereplő, ekkor ébred rá ugyanis, hogy a politikusok hazudnak, és menekülni kell. Felszínes, rossz húzás volt viszont a tibeti buddhista szerzetesnek és családjának megmenekülése, amit nyilván happy end-szerűségnek szántak, ábrázolandó, hogy nemcsak a gazdag, agresszív emberek élik túl a véget, hanem a lelkileg tiszták is. Csakhogy a filmben a buddhista fiú minden áron ragaszkodik az életéhez, ez pedig ellentmond vallásának, az anyagi világ megtagadásának.

Az ezoterikusok szerint a változás 2012 végén abban rejlik majd, hogy a sűrű anyagi létből úgynevezett félanyagi létbe kerülünk. Ez azzal jár, hogy a nagyon nehéz energiák, mint például a félelem és a gyűlölet, eltűnnek az emberekből. Ezt jobban el tudom hinni, mint a neutrinók megbolondulását, és szívesebben látnék egy olyan filmet, ami arról szól, hogy a kedves, pozitív, együttérző, önzetlen, jó emberek hogyan győzedelmeskednek a gonosz, önző, üzletemberek felett az új korszakban. Ez is lehetne szórakoztató.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!